Rendezvények

Montenegrói vendégek 

Április 4-én látogatást tett a karon a montenegrói ALFA Centar nevű, biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó, nem-kormányzati szervezet küldöttsége. A 8 fős, egyetemi hallgatókból álló delegációt a kutatóközpont igazgatója, Aleksandar Dedović vezette. A csoport a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) meghívására négynapos programon vett részt Magyarországon, amelynek középpontjában a küszöbön álló NATO csatlakozás kérdései álltak. A delegációt Szenes Zoltán egyetemi tanár (Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék) vezetésével a biztonság- és védelempolitikai hallgatók (Hornyik Anna, Surányi Regina, Tari András) fogadták.  

Az ALFA Centar kiemelt szerepet játszik Montenegró NATO-tagságának fiatalok körében történő népszerűsítésében. Minden év nyarán nemzetközi biztonságpolitikai tábort szerveznek, amelyet a montenegrói kormány és a NATO HQ is támogat. Az egyetemünkre érkező montenegrói fiatalok a tavalyi tábor NATO témájú esszépályázatának nyertesei közül kerültek ki.

A szakmai délután a Ludovika épület bemutatásával egybekötött épületbejárással kezdődött (Csizmazia Gábor szakértői vezetésével), amit egy zártkörű szakmai eszmecsere követett a NATO tagság követelményeiről és a szövetség aktuális feladatairól. A programon részt vett az NKE Nemzetközi Hét kapcsán, karunkon tartózkodó Andrzej Trzeciak egyetemi docens, a varsói katonai egyetem (WSU) tanára, valamint Baktai Erik, a KKM Biztonságpolitikai és Nonproliferációs Főosztályának főmunkatársa.

A NETK tevékenységét bemutató előadás után a workshop részvevői megtárgyalták a magyar és lengyel NATO tagság tapasztalatait, kiemelt figyelmet fordítva a tagsági jogviszonnyal járó előnyökre és kötelezettségekre. Az interaktív megbeszélésen szóba kerültek Montenegró légtérvédelmének kérdései, a védelmi költségvetés növelésének követelményei (a balkáni ország jelenleg a GDP 1.4%-át fordítja védelemre), a hadsereg állományának és eszköztárának NATO- kompatibilis kialakításának problémái, a montenegrói lakosság NATO-tagságról alkotott véleménye, valamint a jövő kihívásai. 

Magyarország következetes és kitartó támogatója a montenegrói NATO integrációnak, a podgoricai nagykövetségünk egyben ellátja a NATO szervezeti képviseletét is. A tagsági felkészülés során a magyar diplomácia támogatta az ALFA Centar munkáját, de az együttműködés az NGO-val a taggá válás után is folytatódik. A szeminárium részvevői hangot adtak azon reményüknek, hogy a májusi NATO csúcsértekezletig befejeződik a tagállamok ratifikációs eljárása, és Montenegró már teljes jogú tagként vesz részt a brüsszeli találkozón. A találkozó végén Aleksandar Dedović kifejezte reményét, hogy a jövőben karunk hallgatói is részt vesznek a montenegrói biztonságpolitikai táborban. A hivatalos meghívó rövidesen érkezik!

Szerző: Hornyik Anna

 

PARLAMENTI NATO KONFERENCIA

Az Országgyűlés Hivatala 20. alkalommal rendezte meg az Országház Delegációs Termében a NATO konferenciát, amely ez évben NATO a Varsó Csúcstalálkozó után címet viselte. A tanácskozást első alkalommal 1997-ben, Magyarország NATO-tagsági meghívását követően rendezték meg azzal a céllal, hogy a politikai szereplők, külföldi és hazai szakértők megvitassák a taggá válás feladatait. A rendezvény azóta hagyományos, őszi parlamenti program lett, amelyet minden évben megszerveznek. A konferenciára 2012-től a Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék oktatói és hallgatói is meghívást kapnak. Ez alkalommal a kar „NATO-közösségét” a NATO Tanulmányokat oktató tanárok (Prof. Dr. Szenes Zoltán, Tongori Zsófia egyetemi tanársegéd) vezetésével azon hallgatók (alap, mester és doktorandusz) képviselték, akik diplomamunkájukat vagy kutatási feladataikat a transzatlanti szövetséggel kapcsolatban írják, végzik.

A konferenciát Kövér László házelnök nyitotta meg, a bevezető előadásokat Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Simicskó István honvédelmi miniszter és Lord Jopling, a NATO Parlamenti Közgyűlés alelnöke tartotta. A parlamenti konferenciák egyik előnye, hogy a szövetségi feladatokat mindig nemzeti megközelítésben vizsgálja, így a hallgatóság egyszerre NATO és magyar biztonságpolitikát is tanul. Amíg a külügyminiszter a biztonsági környezet meghatározó elemeiről (NATO-Oroszország kapcsolatok; ISIS elleni harc; amerikai elnökválasztás; Közel-Kelet és Észak-Afrika biztonsági helyzete) beszélt, Lord Jopling a NATO poszt-varsói feladatairól értekezett. Simicskó István bejelentette, hogy a kormány új honvédelmi és haderő-fejlesztési programról döntött. A terv részeként a védelmi költségvetést évente a GDP 0,1%-al emelik (2026-ra éri el a 2,0%-os NATO követelményi szintet), megkezdődik a haderő haditechnikai modernizációja, járásonként egy-egy önkéntes területvédelmi tartalékos századot állítnak fel, valamint létrehozzák a Honvédelmi Sportszövetséget. A konferencia magyar képességfejlesztési szempontból is fontos időpontban tanácskozott: a rendezvény napján adták át Pápán az új C-17-es repülőgéphangárt, pénteken pedig hivatalosan megnyitják Székesfehérváron az új NATO integrációs vezetési központot (NFIU)

A tanácskozás második részében a NATO adaptációjának folytatása volt a téma. A bevezető előadások után (Tacak IldemNATO főtitkárhelyettes, Tomas Valásek szlovák NATO nagykövet) a panel részvevői a szövetség előtti nemzetközi és hazai feladatokról beszéltek. A NATO jövőjét formáló tényezők között többen latolgatták az amerikai elnökválasztás lehetséges szövetségi hatásait (Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Siklósi Péter HM helyettes államtitkár), beszéltek a politikai elitek felelősségéről (Balla Mihály és Demeter Márta képviselők), valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete 2017.évi feladatairól (Sztáray Péter magyar NATO-nagykövet). A következő NATO-csúcsot 2017-ben Brüsszelben, az új NATO Központban tartják.

A konferencián nemcsak a kari delegáció jelentette a NETK-es részvételt: a rendezvény egyik előadója (Demeter Márta, a NATO Parlamenti Közgyűlés tagja, a Külügyi Bizottság tagja) és egyik szervezője (Ambrus Éva, az Országgyűlés Külügyi Igazgatóság munkatársa) is a biztonság- és védelempolitikai szakon szerzett mester diplomát.  

Sikeres részvétel a CSDP Olimpián

Október 4.-e és 7.-e között  immáron harmadik alkalommal került megrendezésre az Európai Unió egyik legmagasabb szintű tanulmányi versenye, a Common Security and Defense Policy Olympiad, amelynek idén Szlovákiában, a liptószentmiklósi Milan Rastislav Stefanic Katonai Akadémia adott otthont. Az Egyetem hallgatói először vettek részt a versenyen, két nemzetközi biztonság- és védelempolitikát hallgató diák, és egy honvédtisztjelölt személyében.

Felkészítő tanáruk, Dr. Molnár Anna segítségével Géczi Luca, Al-Agha Cintia Asoum és Göblyös Bence igen sikeresen szerepeltek a versenyen: míg Bence képviselte a HHK-t az esszéíró verseny döntőjében, addig az NETK hallgatója, Asoum az első fordulón 1. helyezést, a döntőben pedig 3. helyezést ért el az EU kibervédelmével foglalkozó pályaművével. Az esszé fordulón felül mindhárom hallgatónak lehetősége nyílt tudását az írásbeli verseny döntőjében is megmérettetni.

Mindhárom hallgatónk élményekkel, tapasztalatokkal és új ismeretségek szerzésével térhetett haza, mi pedig köszönjük nekik, hogy ilyen kimagasló eredménnyel képviselték a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet.

 

The Paris Winner

The 18th International Conference on Human Rights and Human Security took place on 20-21 June 2016. The conference aims to bring together leading academicscientists, researchers and research scholars to exchange and share their experiences and research results on all aspects of Human Rights and Human Security. The conference provided a premier interdisciplinary platform for researchers, practitioners and educators to present and discuss the most recent innovations, trends, and concerns as well as practical challenges encountered and solutions adopted in the fields of Human Rights and Human Security.

Luna Shamieh, a PhD student from the National University of Public Services/ Military Science School, associated with the Department for International Security Studies, participated in the conference. Ms. Shamieh, the Student of Prof Zoltán Szenes, presented her paper about the “Human Security Providers in fragile states under asymmetric war conditions”.

The paper was published online at the International Journal of Social, Behavioral, Educational, Economic, Business and Industrial Engineering vol: 10, No 6, http://waset.org/Publications/human-security-providers-in-fragile-state-under-asymmetric-war-conditions/10004627, it was also published in the conference proceedings (available online) https://www.waset.org/downloads/books/Paris-France-Jun-20-21,--2016,-18-(6)-Part-XIII.pdf.

Ms. Shamieh has also won the best paper award and received the best paper award certificate at the end of the conference.

 

 

Human Security Conference in Taiwan

 

The PhD Student of the Department, Luna Shamieh attended the First Asian Human Security Conference which was arrenged by the Asian Political and International Studies Association (APISA), the Institute of Development and Human Security (Ewha Womans University, Korea) and the Osaka School of International Public Policy. The event was held on 5-6 May 2016 and hosted by the Chinese Overseas University in Taichung, Taiwan. The conference is part of the Human Security Program(HSP) of APISA. HSP aims at promoting awareness about human-security related issues in Asia and consists of a series of academic conferences organized by APISA in cooperation with its global partners. More information available under www.HSC-ASIA.org.

 

Luna Shamieh participated in the conference and presented her paper about the “The Impact of Counterinsurgency on Human Security” which was welcomed very well. It will be publish in the conference paper.

 

Field Study in the Middle East

Before the Conference Luna Shamieh participated in a three week long field visit (18 April- 29 April) to help measure human security of refugees in areas of conflict. Ms. Shamieh has visited Southern Turkey on the Syrian borders, Iraq, Lebanon, and Jordan. During her trip she was able to visit several refugee camps for refugees and internally displaced person (IDPs). Furthermore, she was able to meet public officials who gave an overview of the local policies regarding refugees and conflict management. She was also able to meet different UN agencies operating in the four countries, which gave a clear picture how humanitarian interventions are addressing human security of refugees.

Luna Shamieh, a PhD student of Military Science School, associated with the Department for International Security Studies, and researching the Impact of Military Operations on Human Security under supervising Prof Zoltán Szenes. Her study trip was supported by the UN Office in Vienna.

 

„Peace is a full time job”

 Az ENSZ békefenntartás reformja c. konferencia Szolnokon

 

Az ENSZ békefenntartás reformja címmel szervezett május 11-én konferenciát az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar a Magyar ENSZ Társasággal és az MH Béketámogató Kiképző Központtal.  A Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék harmadik ENSZ konferenciájának témáját a világszervezet 2015-ben előterjesztett, békefenntartásra vonatkozó átfogó reformprogramja képezte. A színvonalas rendezvénynek az MH BTKK Szolnokon adott otthont. A tanácskozáson ez alkalommal a NETK első éves biztonság- és védelempolitikai szakos mesterképzéses hallgatói vettek részt.

A tanácskozáson a plenáris előadások (Orosz Zoltán altábornagy vezérkarifőnök-helyettes, Erdős André nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság alelnöke, illetve Szenes Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár) a reform-koncepció lényegét, összefüggéseit és feladatait ismertették. A prezentációk bemutatták az ENSZ békefenntartás fejlődését, jelenlegi paramétereit, globális tendenciáit. Orosz tábornok részletesen beszélt az első ENSZ vezérkari főnöki konferencia (2015. március) eredményeiről, Szenes professzor pedig a világ vezetőinek új felajánlásait (2015. szeptember) értékelte. Erdős André nagykövet a régiónk szempontjából is fontos eseményről, az év végi ENSZ főtitkári választás aktualitásairól is beszélt. Az új főtitkárt valószínűsíthetően a kelet-európai aspiránsokból választják meg, amely így hazánk számára is kiemelt jelentőséggel bír.

 A konferencia kiemelten tárgyalta a reformkoncepciót előterjesztő szakértői únHIPPO-jelentést (High-Level Independent Panel On Peace Operations), bemutatta a reformkoncepció legfontosabb elemeit. A mintegy félszáz javaslat négy nagy témakörhöz kapcsolódik: a tartós békéhez elengedhetetlenül szükséges politika elsődlegessége, a jobb partnerségek megteremtése, a műveletek a környezethez való igazításának fontossága, valamint a szemlélet és a gyakorlat megváltoztatásának szükségessége is.

A konferencia délutáni programja először számba vette az ENSZ békefenntartáshoz való hozzájárulás lehetőségeit, amelyet minisztériumi szakértők (Hamar Balázs KKM, Stelmach László r. őrnagy, ORFK, Szatmári László alez, HM) ismertettek. Világossá vált, hogy bár Magyarország hangsúlyos ENSZ szerepvállalásra törekszik, a békeműveleti hozzájárulásainkat elsősorban szövetségi kötelezettségeink (NATO, EU, EBESZ) determinálják. A záró panel szakértői (Apáti Zoltán ezredes, Stelmach László r. őrnagy, Drót László ezredes) a békefenntartásra való katonai és rendőri felkészítés, valamint kiképzés rendjét ismertették, felvázolva a fejlődés lehetőségeit is. Az MH Béketámogató Kiképző Központ nemzetközi képzéseit az ENSZ rendszeresen akkreditálja, legutóbb 2015-ben kapták meg a kiváló minősítést. Bár az új ENSZ békefenntartási reformkoncepció a megelőzésre, a politikai mediációra helyezi a hangsúlyt, a felkészítéseken csak egyenruhás részvevők.

A konferencián élénk eszmecsere folyt arról az alapelvről, hogy a békefenntartókat nem lehet felhasználni a terrorizmus elleni harc feladataira. A kérdések és hozzászólások a békefenntartás szinte valamennyi kérdést érintették, de konszenzus alakult ki a tekintetben, hogy szükség lenne egy nemzeti ENSZ békefenntartási szakpolitikára, összkormányzati megközelítésre, a civil kormány-tisztségviselők felkészítésére, illetve a világszervezet munkájának lakossággal való megismertetésére. Horváth Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi hadműveleti főnöke zárszavában hangsúlyozta, hogy az intenzív békefenntartásban való részvétel ellenére (ma 850 katona szolgál nemzetközi missziókban) a haderőnek a magas intenzitású műveletek megvívására kell felkészülni. Ha alaprendeltetési feladataira felkészült, akkor képes a bonyolult és komplex békeműveletekben is sikeresen részt venni.

A 63 fős hallgatóság többségét hallgatók adták: a NETK mesterhallgatói, az RTK Szent György Szakkollégium tagjai és a HHK Repülő Intézet tisztjelölt hallgatói. A rendezvényen szép számmal vettek részt az MH szakemberei, de a civil szférának (Magyar Szociális Fórum) is voltak képviselői. A konferenciáról beszámolt a szolnoki média is. 

Az előadások anyagai:

 

Új stratégiai tervezési rendszer – HM vendégelőadó a tanszéken

A Honvédelmi Minisztériumban (HM) idén új stratégiai tervezési rendszert vezetnek be, amely felváltja a korábbi amerikai típusú (PPBS) tervezési rendet. A HM szintű tervezés változásairól 2016. május 3-án Bali Zoltán ezredes, a Védelmi Tervezési Főosztály főosztályvezetője tartott előadást a nemzetközi biztonság és védelempolitikai végzős  mester hallgatóknak. Az előadás tematikus része a Védelempolitika II. kurzusnak, amely a magyar védelempolitikai kérdésekkel ismerteti meg a hallgatókat. A vendégelőadó érdekes és informatív előadását mindjárt egy nehezen megválaszolható kérdéssel kezdte: „Hogyan lehet kimozdítani a fél évszázados elmaradottsággal küzdő védelmi ágazatot a lefelé tartó, elmaradottságot akkumuláló mozgásából, és elindítani felfelé? Mindezt úgy, hogy a peremfeltételek a következőek: nincs háború és nincs ugrásszerű költségvetési növekedés?” A valamikor a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tanító, vegyvédelmi mérnöki és filozófiai tanári diplomával rendelkező előadó őszintén beszélt a védelmi tervezés nehézségeiről, tárta fel a stratégiai tervezés hiányosságait Magyarországon. A tájékoztatóból nemcsak a magyar védelmi tervezés főbb kritikus területeit ismerhette meg a hallgatóság, de képet kapott arról is, hogyan lehet az egyensúlyt transzformációval megteremteni a követelmények és a rendelkezésre álló pénzügyi források között. A másik alapvető probléma ezen a területen a tervező alrendszerek egymástól eltérő logika alapján dolgozó és különböző prioritásokat felállító működése, amely gyengíti a tárca integrált és konzisztens tervezését.  Az előadó bemutatta a védelmi tervezés új tervdokumentumait, valamint a honvédelmi szakpolitikai programok új területeit. Bali ezredes elmagyarázta a diákoknak a Honvédelmi Miniszter Program (2015-2018) egyes nyilvános részeit, valamint a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztési tervét. Az izgalmas részét képezte az előadásnak a honvédelmi költségvetés lehetőségeinek tárgyalása. A HM Tervezési Főosztály mindig több opciót készít, hogy a kormány által bejelentett éves GDP 0,1%-os növekedés többféle működési és fejlesztési filozófiát testesítsen meg- a miniszteri/ kormányzati döntéstől függően. A vendégelőadó beszélt arról is, hogy a haderő modernizációjához szükség lenne a védelmi ágazat „feltőkésítésére”. A tárca vezetése - a kormányzati források mellett - EU, NATO és amerikai támogatásokat is igénybe vesz, de új haditechnikai platformok (pl. helikopterek) cseréjéhez további kormányzati forrásokra van szükség. A prezentációt követő kérdések leginkább a beszerzésekre irányultak, mellyel kapcsolatban Bali Zoltán kiemelte: egy-egy beszerzés során nem elég csupán a vételárral kalkulálni, a vásárolt eszközök rendszerben tartását is éves szinten be kell építeni a HM védelmi költségvetésébe.