NKE NETK részvétel a Challenges of Europe konferencián

Az immár közel negyedszázados múltra visszatekintő Challenges of Europe konferencia a legutóbb 2019. május 22. és 24. között került megrendezésre a horvátországi Bol-ban, Brač szigetén. A Spliti Egyetem Közgazdasági, Üzleti és Turisztikai Kara szervezésében 13. alkalommal megtartott rendezvény ezúttal a gazdasági növekedés, a versenyképesség, az innováció és a jól-lét területére fókuszált, és közel 40 országból mintegy 200 előadót vonultatott fel. Az esemény rangját szemlélteti, hogy a plenáris ülések keretében többek között a 2007. évi közgazdasági Nobel-díjas, Eric Maskin, valamint a 2016-ban Nobel-díjban részesült Oliver Hart is előadást tartott.

Az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara két fővel képviseltette magát a rendezvényen. Szemlér Tamás egyetemi docens, az NKE NETK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Intézetének megbízott vezetője az Európai Unió következő többéves pénzügyi keretében rejlő lehetőségeket járta körül „The EU Budget Beyond 2020: Will Evolution Lead to Revolution?” című előadásában, a közös költségvetés eddigi történetének tanulságaiból és a jelenlegi kihívásokra adott eddigi válaszokból kiindulva. Véleménye szerint, ha „forradalomra” nem is lehet számítani, az érzékelhető elmozdulásra, új prioritások érvényesülésére reális esély van.

Kovács Olivér „Industry 4.0 and Europe – A Boosterjet Engine of Growth or What?” című előadásában rámutatott arra, hogy a jelenleg zajló digitális forradalom és konkrétan az Ipar 4.0 – az uralkodó optimista várakozások ellenére – egyáltalán nem biztos, hogy elhozzák az európai növekedés, az európai termelékenység felvirágzását, sőt, akár további társadalmi-gazdasági instabilitást kódolhatnak a rendszerbe. Az NKE NETK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Intézetének tudományos főmunkatársa nem csak „taposóaknákra” hívta fel a figyelmet, de konstruktív szakpolitikai/gazdasági kormányzást érintő elveket is igyekezett megfogalmazni, amelyek az ipar 4.0 fenntarthatóbb kibontakozását szolgálhatják.


Címkék: konferencia