Sikerek a NETK TDK-n

A Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar 2018/2019-es tanévének őszi TDK fordulóját az eredményhirdetés zárta. „A hatodik és egyben legeredményesebb fordulóról beszélhetünk” – jelentette ki Molnár Anna, a KTDT elnöke. 

Az országos versenyre delegáltak nem csak a kar, hanem az egész egyetemet képviselik. Éppen ezért a felsőoktatási tehetséggondozás rendkívül fontos eseménye ez, melyre minden félévben egyre több hallgató jelentkezik – felismerve a TDK nyújtotta előnyöket. Koller Boglárka, a NETK dékánja kifejezte elismerését minden versenyző iránt. „Ez a tudományos munka elkészítése az első tégla a PhD fokozat megszerzése felé. Az általam választott téma végigkísért az egész életemen” – emelte ki. Öt szekcióban összesen harminc hallgató tudományos munkája versengett helyezésekért. Az erős mezőnynek köszönhetően szoros eredmények születtek, olykor csak fél pontos különbségek döntötték el a helyezettek sorsát. 

 

Nemzetközi kapcsolatok szekció:

Zsűri tagok: Dr. Tálas Péter egyetemi docens, Dr. Bács Zoltán egyetemi szakoktató, Heródek Márton hallgató

I. helyezett: Speck Gyula (Témavezető: Dr. Csiki Varga Tamás) - tudományos rektorhelyettes különdíja

II. helyezett: Szilágyi Laura (Témavezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán) - The Centre for the Study of New SecurityChallenges különdíja

II. helyezett: Varró Noémi (Témavezető: Dr. HettyeyAndrás) – NETK dékán különdíja

 

Biztonságpolitikai szekció:

Zsűri tagok: Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi docens, Bartok András egyetemi tanársegéd, Zavodnyik Blanka hallgató

I. helyezett: Petz Dávid (Témavezető: Dr. P. Szabó Sándor) - tudományos rektorhelyettes különdíja

II. helyezett: Fórizs Gabriella (Témavezető: Dr. Ördögh Tibor)

III. helyezett: Dobos István (Témavezető: Dr. Marsai Viktor)

NETK dékán különdíja: Doma Ádám (Témavezető: Dr.habil Remek Éva)

 

Szektoriális biztonságpolitika szekció:

Zsűri tagok: Dr. Fülöp Katalin egyetemi docens, Zsolt Melinda egyetemi tanársegéd, Fodor Márk Joszipovicshallgató

I. helyezett: Szabó Regina (Témavezető: Dr. habilSzente-Varga Mónika) – tudományos rektorhelyettes különdíja

II. helyezett: Tóth Klaudia (Témavezető: Dr. Marsai Viktor)

III. helyezett: Rozgonyi Attila (Témavezető: Dr KrasznayCsaba)

NETK dékán különdíja: Shadeh Fadi (Témavezető: Nagyné Dr. habil Rózsa Erzsébet)

 

Európán kívüli szekció:

Zsűri tagok: Dr. Szemlér Tamás egyetemi docens, Novák-Varró Virág egyetemi tanársegéd, Juhász Katalin hallgató

I. helyezett: Bak Pál (Témavezető: Dr. Marsai Viktor) 

II. helyezett: Szőke Ágoston (Témavezető: Dr KrasznayCsaba)

III. helyezett: Lendvai Tünde (Témavezető: Bartók András)

Tudományos rektorhelyettes különdíja: Urbanovics Anna (Témavezető: Dr. habil Szente-Varga Mónika)

NETK dékán különdíja: Fekete Gréta (Témavezető: Dr. Marsai Viktor)

 

Európai Unió szekció:

Zsűri tagok: Dr. Kertész Krisztián egyetemi docens, Kaszap Márton egyetemi tanársegéd, Nagy Dominika hallgató

I. helyezett: Horváth Klaudia (Témavezető: Dr. Orosz Ágnes) 

II. helyezett: Szabolcs Viktória Laura (Témavezető: Dr.habil Molnár Anna)

III. helyezett: Dancsok Petra (Témavezető: Varga András)- tudományos rektorhelyettes különdíja

NETK dékán különdíja: Varga Zsanett (Témavezető: Dr. habil Szente-Varga Mónika)

 

Az országos megmérettetésre 28 hallgató jutott tovább. 

 

Szöveg: Juhász Katalin

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: NETK TDK