Szűkítés



Kiválasztott Címke

summer school

Minden Címke 102


Jelenleg 1 bejegyzés található summer school cimkével

Elindult az első V4 nyári egyetem

    • fokep
    •  dsc0073 2
    •  dsc0082 2
    •  dsc0217 2
    •  dsc0225 2
  • Előző
  • Következő

A Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar (NETK) szervezésében a V4 és az EU témakörével foglalkozó nyári egyetemmel vette kezdetét az NKE nyári egyetemi időszaka július 17-én.

Dr. habil. Koller Boglárka dékán megnyitó beszédében elmondta, bár a kar még csak 3 éves, de az interdiszciplináris, nemzetközi kapcsolatokat történelemmel, joggal és politológiával vegyítő szemlélet miatt már így is rengeteg elismert kutatás folyik a karon. Kiemelte, a NETK rendkívül népszerű a felvételiző hallgatók körében. „A nemzetközi tanulmányok területe a legjobb eredményekkel rendelkező, idegen nyelveket beszélő hallgatókat versenyezteti meg a bejutásért”-tette hozzá. A dékán szólt a meglévő az International Public Service Relation angol nyelvű mesterszakról is, valamint az új, kidolgozás alatt lévő, identitáspolitikával foglalkozó szintén angol nyelvű mesterképzésről is.

A V4 és EU nyári egyetem koncepcióját és a képzés végén elérendő célokat a kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettese ismertette. Dr. Bóka János hangsúlyozta, az egy hétig tartó kurzus különösen aktuális, hiszen Magyarország tölti be a Visegrádi Együttműködés soros elnökségét, amelynek legfőbb témája a visegrádi országok és az EU együttműködése. „A V4-re nagy hangsúly helyeződik napjainkban, ami úgy tűnik megtalálta az együttműködés a szerepét az európai együttműködési hálóban”- mondta. Dr. Bóka János megemlítette, hogy a nyári egyetem előadásai és workshopjai remek alkalmat jelentenek a téma iránt érdeklődő hallgatóknak és kutatóknak egyaránt ahhoz, hogy a Visegrádi Együttműködés megnövekedett jelentőségét, illetve esetleges jövőbeni szerepét megvitassák.

A rendkívül aktuális témákat feldolgozó egy hetes képzést a szlovákiai Bél Mátyás Egyetem, és Páneurópai Egyetem, a cseh Metropolitan Egyetem, és Nyugat-Bohémiai Egyetem illetve a brit Új Biztonsági Kihívások Központjának közreműködésével valósítja meg a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Az angolul zajló eseménynek az Orczy Kollégium ad otthont. Oktatási naponként egy-egy témát dolgoznak fel az előadók és a résztvevők is. Az egy hét során szó lesz többek között a többsebességes Európai Unió kérdéséről, az euroszkepticizmusról, az EU és Oroszország kapcsolatáról és a biztonsági kihívások kérdéseiről, valamint az európai együttműködések formáiról is.

Szöveg: Ondrék József

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on