F E L H Í V Á S

                                               8th Model ASEM 

Az Ázsia- Európa Találkozó (ASEM) 30 európai és 21 ázsiai országot, illetve az Európai Uniót tömörítő szervezet 8. alkalommal hirdeti meg  a Model ASEM pályázatot (http://asef.org/projects/themes/education/4104-modelasem8), melynek célja, hogy egyetemi hallgatók betekintést nyerjenek a nemzetközi diplomáciai tárgyalások világába. Az eseményt 2017. november 15-20. között rendezik a mianmari Yangon és Nay Pyi Daw városában,  egybekötve az ASEM országok külügyminiszteri csúcstalálkozójával (2017. november 20-21.). Mellékelten bemutatom a pályázati felhívást és a gyakran ismételt kérdésekre irányuló válaszokat tartalmazó összefoglalót.


Szeptember 3-ig  várják az erős angol tudással rendelkező, 18 és 30 év közötti ASEM országbeli hallgatók jelentkezését (maximum 150 fő) az alábbi linken:

https://asiaeuropefoundation.formstack.com/forms/modelasem8. A rendezvényre nincs jelentkezési és részvételi díj, a szervezők állják a hallgatók szállását és étkezését, valamint anyagilag hozzájárulnak az útiköltség vállalásához.


A nyertes pályázóknak a konferenciát megelőző 6 hétben online feladatokat és kutatómunkát kell végezni, ezt követően vehetnek részt november 15-20. között az ASEM országok nemzetközi diákkonferenciáján, illetve a külügyminiszteri csúcstalálkozó nyitó fogadásán. 

                                                  F E L H Í V Á S

                                           demonstrátori pályázatra

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara az alább felsorolt szervezeti egységeiben pályázatot hirdet demonstrátori feladatok ellátására.

Demonstrátori pályázatot hirdet:

  • A Nemzetközi Jogi Tanszék egy fő részére;
  • A Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék egy fő részére;
  • A Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék egy fő részére;
  • Az Európai Köz- és Magánjogi Tanszék egy fő részére;
  • Az Európa-tanulmányok Tanszék egy fő részére;
  • A Nemzetközi Gazdasági és Közpolitikai Tanszék egy fő részére;
  • A Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központ egy fő részére
  • Az Amerika Tanulmányok Kutatóközpont egy fő részére.

A Nemzetközi Jogi Tanszék demonstrátorának fő feladatai:

-       kapcsolattartás a tanszék és a tancsoportok, hallgatók között;

-       a tanszék adminisztrációs munkájának támogatása;

-       a tanszék rendezvényeinek előkészítésében való részvétel;

-       a tanszéken folyó oktatási, nevelési és tudományos munka támogatása, illetve az oktatás- és tudományszervezési tevékenység segítése;

-       részvétel a tanszéki értekezleten, módszertani és más rendezvényeken;

-       részvétel a kari és tanszéki tudományos diákkörök munkájában.

A Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék demonstrátorának fő feladatai:

-       kapcsolattartás a tanszék és a tancsoportok, hallgatók között;

-       a tanszék adminisztrációs munkájának támogatása;

-       a tanszék rendezvényeinek előkészítésében való részvétel;

-       a tanszéken folyó oktatási, nevelési és tudományos munka támogatása, illetve az oktatás- és tudományszervezési tevékenység segítése;

-       részvétel a tanszéki értekezleten, módszertani és más rendezvényeken;

-       részvétel a kari és tanszéki tudományos diákkörök munkájában.

A Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék demonstrátorának fő feladatai:

-       kapcsolattartás a tanszék és a tancsoportok, hallgatók között;

-       a tanszék adminisztrációs munkájának támogatása;

-       a tanszék rendezvényeinek előkészítésében való részvétel;

-       a tanszéken folyó oktatási, nevelési és tudományos munka támogatása, illetve az oktatás- és tudományszervezési tevékenység segítése;

-       részvétel a tanszéki értekezleten, módszertani és más rendezvényeken;

-       részvétel a kari és tanszéki tudományos diákkörök munkájában.

Az Európai Köz- és Magánjogi Tanszék demonstrátorának fő feladatai:

-       kapcsolattartás a tanszék és a tancsoportok, hallgatók között;

-       a tanszék adminisztrációs munkájának támogatása;

-       a tanszék rendezvényeinek előkészítésében való részvétel;

-       a tanszéken folyó oktatási, nevelési és tudományos munka támogatása, illetve az oktatás- és tudományszervezési tevékenység segítése;

-       részvétel a tanszéki értekezleten, módszertani és más rendezvényeken;

-       részvétel a kari és tanszéki tudományos diákkörök munkájában.

Az Európa-tanulmányok Tanszék demonstrátorának fő feladatai:

-       kapcsolattartás a tanszék és a tancsoportok, hallgatók között;

-       a tanszék adminisztrációs munkájának támogatása;

-       a tanszék rendezvényeinek előkészítésében való részvétel;

-       a tanszéken folyó oktatási, nevelési és tudományos munka támogatása, illetve az oktatás- és tudományszervezési tevékenység segítése;

-       a tanszék profiljához tartozó témákban forrásgyűjtési, elemzési, szerkesztési és rendezvényszervezési feladatok;

-       a Jean Monnet programhoz kapcsolódó feladatok segítése és rendezvények előkésztésében való közreműködés;

-       részvétel a tanszéki értekezleten, módszertani és más rendezvényeken;

-       részvétel a kari és tanszéki tudományos diákkörök munkájában.

A Nemzetközi Gazdasági és Közpolitikai Tanszék demonstrátorának fő feladatai:

-       kapcsolattartás a tanszék és a tancsoportok, hallgatók között;

-       a tanszék adminisztrációs munkájának támogatása;

-       a tanszék rendezvényeinek előkészítésében való részvétel;

-       a tanszéken folyó oktatási, nevelési és tudományos munka támogatása, illetve az oktatás- és tudományszervezési tevékenység segítése;

-       részvétel a tanszéki értekezleten, módszertani és más rendezvényeken;

-       részvétel a kari és tanszéki tudományos diákkörök munkájában.

A Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központ demonstrátorának fő feladatai:

-       kapcsolattartás a tanszék és a tancsoportok, hallgatók között;

-       a tanszék adminisztrációs munkájának támogatása;

-       a tanszék rendezvényeinek előkészítésében való részvétel;

-       a tanszéken folyó oktatási, nevelési és tudományos munka támogatása, illetve az oktatás- és tudományszervezési tevékenység segítése;

-       részvétel a tanszéki értekezleten, módszertani és más rendezvényeken.

Az Amerika Tanulmányok Kutatóközpont demonstrátorának fő feladatai:

-       kapcsolattartás a tanszék és a tancsoportok, hallgatók között;

-       a tanszék adminisztrációs munkájának támogatása;

-       a tanszék rendezvényeinek előkészítésében való részvétel;

-       a tanszéken folyó oktatási, nevelési és tudományos munka támogatása, illetve az oktatás- és tudományszervezési tevékenység segítése;

-       részvétel a tanszéki értekezleten, módszertani és más rendezvényeken.


 

Pályázatot nyújthat be az a hallgató, aki:

·         jelen tanévben teljes idejű képzésben vesz részt az egyetemen;

·         jelen tanévben alapképzés III., kivételes esetben II. évfolyamára, vagy mesterképzésre jár;

·         kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkezik;

·         akinek tanulmányai során minden félévben az ösztöndíj átlageredménye minimum 3,5;

·         a választott szakterület tantárgyából jó (4), vagy jeles (5) eredményt ért el;

·         magatartása, közösségi munkája példás.


A jelentkezéshez szükséges pályázat letölthető:  http://netk.uni-nke.hu/uploads/media_items/34-sz-rektori-utasitas-1-melleklete-1-original.original.doc

A pályázatot a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Dékáni Hivatalába kell benyújtani 2017.07.14-én 14:00 óráig a 253. irodában Volenszky Hajnalkánál.

A pályázatokat a kiíró szervezeti egység rangsorolja és ajánlással ellátva küldi meg a döntéshozó dékán részére.

A demonstrátori megbízás 2017.09.04-től 2018.07.01-ig terjedő időtartamra szól, mely nem hosszabbítható, azonban újabb eredményes pályázat elnyerésével megismételhető.

Döntés a pályázati határidő lejártát követő 5 napon belül születik, melyről a pályázókat a kiíró Kar írásban tájékoztatja.


Budapest, 2017. június 16.


Dr. Koller Boglárka

dékán

                                        PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

                      KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSÁRA

                                                                                 2017/18. tanév őszi félév

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja a Hallgatói Juttatási és Térítési Szabályzat 23. §-ban foglaltak szerint pályázatot hirdet külföldi részképzés támogatására vonatkozó pályázat elnyerésére a 2017/2018. tanév őszi félévére.


A pályázat keretösszege

A külföldi részképzés támogatására vonatkozó ösztöndíj rendelkezésre álló féléves keretösszege a 2016/2017. tanév őszi félévben: 118.524 Ft.


A pályázat benyújtásának feltételei

Külföldi részképzés támogatására pályázhatnak azon hallgatók, akik nyílt - azaz minden hallgató számára szabad jelentkezést biztosító – ösztöndíjjal, legalább 3 hónap időtartamra külföldre utazhatnak. Ilyen pályázat az ERASMUS, CEEPUS, CEMS, illetve minden egyéb lehetőség, amely valamennyi hallgató számára elérhető.


A pályázat benyújtása

A pályázati időszak: 2017. június 14. – 2017. június 28.

A pályázatok benyújtásának helye: NETK Dékáni Hivatal (1089 Budapest, Ludovika tér 2. 2. emelet 253. iroda).


Benyújtandó dokumentumok:

-        a hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap (letölthető a http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok linkről, vagy a HTJSZ 5/6. számú mellékletéből),


A pályázati adatlaphoz a hallgatónak csatolnia kell azon dokumentumokat, melyek hitelt érdemlően igazolják a pályázati jogosultságot és a pályázati adatlapban foglaltakat. Amennyiben a pályázó a pályázatban olyan körülményt jelöl meg, mely a rendszeres szociális ösztöndíj pályázati adatlapján is szerepel, annak igazolására, valamint a pályázó jövedelmi helyzetének igazolására a HTJSZ 2. számú mellékletében meghatározott dokumentumokat kell csatolni.


A pályázatot egy eredeti példányban kell benyújtani.


A pályázat elbírálásának rendje

A Diákjóléti Bizottság a támogatás odaítélésére a pályázati határidőt követő 10 napon belül tesz indokolt döntési javaslatot

A támogatások odaítélése elsősorban szociális alapon történik, a pályázónak a jövedelmi helyzetét a szociális támogatásokhoz hasonló módon kell igazolnia.

Előnyben részesíthetők azok a pályázatok, amikor a külföldi tanulmány folytatása mellett a hallgató az aktív félévet teljesíti.

A támogatások összegének megállapításánál figyelembe kell venni a hallgató részére juttatott ösztöndíj mértékét


A formai hibás pályázatok érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerülnek.


Az eredmények közzétételének időpontja: 2017. július 7.


Budapest, 2017. június 14.

                                                                                            Dr. Koller Boglárka

                                                                                                        dékán

                                          PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

                                  PUBLICO BONO ÖSZTÖNDÍJRA

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzata ösztöndíjat hirdet Publico Bono elnyerésére. 

 A pályázók köre 

Publico Bono ösztöndíjat olyan tisztjelölt, illetve az Egyetem nem kettős jogállású közszolgálati ösztöndíjas hallgatója kaphat, aki a Hallgatói Önkormányzat Alapszabályban meghatározottak szerinti tisztséget nem visel, illetve nem választmányi tag, és hozzájárult a hallgatói közösségi élet szervezéséhez a

-          diákszervezeti tevékenységével,

-          a kari HÖK bizottsági tagjaként végzett munkájával

-         az Egyetem oktatási és tudományos tevékenységéhez kapcsolódó rendezvényeinek lebonyolításában való részvételével.

Az ösztöndíjban a teljes idejű alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben részt vevő hallgató részesülhet.

Nem pályázhatnak azok a hallgatók, akik a pályázatukban szereplő tevékenységért más jogcímen már díjazásban illetve jutalmazásban részesültek vagy részesülnek az adott tanulmányi félévben.

A pályázat benyújtása

A pályázatokat a Diákjóléti Bizottsághoz (1083 Budapest, Orczy út 1, Orczy Úti Kollégium F13-as HÖK iroda) kell benyújtani.

A pályázat leadható: 2017. május 29. – 2017. május 31. 17:00-19:00 óráig.

Leadandó dokumentumok:

-          A hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap (lehetőleg elektronikusan kitöltve!)

-          A pályázatot egy példányban kell benyújtani.

A pályázat elbírálásának rendje és feltételei:

Hiánypótlásra és fellebbezésre nincs lehetőség.

A pályázó által alá nem írt adatlappal benyújtott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül!

Az eredmények közzétételének határideje: 2017. június 8.


NKE - NETK – Hallgatói Önkormányzat 

                                          PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

                                            SZAKKOLLÉGIUMI

                                                ÖSZTÖNDÍJRA

                                           2016/17. tavaszi félév

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettese ként a Hallgatói Juttatási és Térítési Szabályzat 29/A. §-ban foglaltak szerint pályázatot hirdetek szakkollégiumi ösztöndíj elnyerésére a 2016/17. tanév tavaszi félévére.


A pályázat keretösszege

A szakkollégiumi ösztöndíj rendelkezésre álló féléves keretösszege a 2016/17. tanév tavaszi félévben: 296 310 Ft.


A pályázat benyújtásának feltételei

Szakkollégiumi ösztöndíjban az Egyetem azon hallgatója részesülhet, aki a Kollégiumi Szabályzat mellékletében meghatározott egyetemi szakkollégium tagja (továbbiakban: szakkollégista). Az ösztöndíj odaítélésének feltétele, hogy a szakkollégista a szakkollégium keretei között aktív tudományos és tanulmányi szervező munkát végezzen, továbbá a szakkollégium vezetője a szakkollégistát az ösztöndíj elnyerésére javasolja, és a pályázatában foglaltakat aláírásával igazolja.


A pályázat benyújtása

A pályázati időszak: 2017. április 28. – 2017. május 12.

A pályázatok benyújtásának helye: NETK Dékáni Hivatal (1089 Budapest, Ludovika tér 2. 2. emelet 253. iroda).


Benyújtandó dokumentumok:

-        a hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap (letölthető a http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok linkről),

A pályázatot egy eredeti példányban kell benyújtani.


A pályázat elbírálásának rendje

A tudományos és nemzetközi dékánhelyettes és a szakkollégiumok vezetőiből álló döntéshozó testület bírálja el legkésőbb a pályázat benyújtási határidejének lejártát követő két héten belül.

A pályázat szempontjából az adott karhoz az a szakkollégium tartozik, ahol aktív hallgatói jogviszonyban álló, szakkollégiumi ösztöndíjra pályázó szakkollégistája található.

A döntéshozó testület az ösztöndíjakat a rendelkezésre álló keret erejéig, a pályázók által elért pontszámokkal arányosan osztja ki. A szakkollégiumi ösztöndíj elbírálásához kapcsolódó szempontrendszert a Hallgatói Térítési Juttatási Szabályzat 5/18. számú melléklete tartalmazza.


A formai hibás pályázatok érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerülnek.


Az eredmények közzétételének várható időpontja: 2017. június 9.


Budapest, 2017. április 28.

                                                                                                                                    Dr. Bóka János

                                                                                                         tudományos és nemzetközi dékánhelyettes

                                          PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

                                       TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI

                                                ÖSZTÖNDÍJRA

                                           2016/17. tavaszi félév


A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar tudományos és nemzetközi dékánhelyetteseként a Hallgatói Juttatási és Térítési Szabályzat 29/B. §-ban foglaltak szerint pályázatot hirdet tudományos diákköri ösztöndíj elnyerésére a 2016/2017. tanév tavaszi félévére.


A pályázat keretösszege

A tudományos diákköri ösztöndíj rendelkezésre álló féléves keretösszege a 2016/2017. tanév tavaszi félévben: 59 262 Ft.


A pályázat benyújtásának feltételei

Tudományos diákköri ösztöndíjban az Egyetem azon hallgatója részesülhet, akinek aktív tudományos diákköri munkáját a Tudományos Diákköri (a továbbiakban: TDK) titkárok javaslata alapján a kari TDK vezető oktatója és a kari tudományos diákkörökért felelős dékánhelyettes elismeri.


Tudományos diákköri ösztöndíjban részesülhet minden olyan hallgató, aki az alábbi feltételeknek megfelel:

a)      valamely kari TDK regisztrált, aktív tagja,

b)      Kari Tudományos Diákköri Tanács (jelen szakasz alkalmazásában a továbbiakban: KTDT) ügyrendjében meghatározott kötelezettségeinek eleget tett.


A pályázat benyújtása

A pályázati időszak: 2017. április 28. – 2017. május 12.

A pályázatok benyújtásának helye: NETK Dékáni Hivatal (1089 Budapest, Ludovika tér 2. 2. emelet 253. iroda).


Benyújtandó dokumentumok:

-        a hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap (letölthető a http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok linkről),

A pályázatot egy eredeti példányban kell benyújtani.


A pályázat elbírálásának rendje

A pályázatok elbírálása a KTDT hatásköre. A pályázatok elfogadásához a KTDT tagok minősített többségének szavazata szükséges. A pályázatok elbírálására összehívott KTDT ülésre a kari HÖK gazdasági és szociális ügyekért felelős alelnökét meg kell hívni, aki szavazati joggal vesz részt a pályázatok elbírálásában.


A formai hibás pályázatok érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerülnek.


Az eredmények közzétételének időpontja: 2017. június 9.


Budapest, 2017. április 28.

                                                                                                                          Dr. Bóka János

                                                                                                   tudományos és nemzetközi dékánhelyettes

                                             PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

                                            KIEMELT TANULMÁNYI

                                                   ÖSZTÖNDÍJRA

                                              2016/17. tavaszi félév

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja a Hallgatói Juttatási és Térítési Szabályzat 10. § (3) bekezdésében foglaltak szerint pályázatot hirdet kiemelt tanulmányi ösztöndíj elnyerésére a 2016/17. tanév tavaszi félévére.


A pályázat keretösszege

A kiemelt ösztöndíj rendelkezésre álló féléves keretösszege a 2016/17. tanév tavaszi félévben: 296.310 Ft.


Az ösztöndíj összege és folyósítása

A kiemelt tanulmányi ösztöndíj összege legfeljebb 40 százalékkel haladhatja meg az adott félévben az érintett homogén hallgatói csoportban megállapított legmagasabb tanulmányi ösztöndíj mértékét.

A kiemelt tanulmányi ösztöndíj folyósítása egy félévre szól, és a tanulmányi ösztöndíjjal együtt történik.


A pályázat benyújtásának feltételei

Kiemelt tanulmányi ösztöndíjra az a nem kettős jogállású közszolgálati ösztöndíjas hallgató pályázhat, illetve az a nem kettős jogállású, rendészeti képzésben részt vevő közszolgálati ösztöndíjas hallgató adhat be kérelmet, aki

a)      teljes idejű alapképzésben (BA, BSc) vagy mesterképzésben (MA, MSc) vesz részt;

b)      tanulmányai során legalább két félévre bejelentkezett;

c)      az utolsó két aktív féléve során legalább 55 kreditpontot megszerzett, és a képzésben eltöltött félévei alapján, az ajánlott mintatanterv szerinti félévének megfelelően nincs elmaradt kötelező és kötelezően választható tantárgya;

d)      az intézményben folytatott tanulmányai során az előző két aktív félévben kiemelkedő, a két félév átlagában legalább 4,31 és tanulmányi félévenként legalább 4,00 tanulmányi átlageredményt ért el (egyszerű tanulmányi átlagként számolva);

e)      kimagasló szakmai és közösségi munkát végez; továbbá

f)       ellene nincs folyamatban lévő fegyelmi eljárás, vagy érvényes fegyelmi büntetés.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesülő hallgató egyidejűleg nem részesülhet kiemelt tanulmányi ösztöndíjban is.


A pályázat benyújtása

A pályázati időszak: 2017. április 13. – 2017. április 27.

A pályázatok benyújtásának helye: NETK Tanulmányi Osztály (1089 Budapest, Ludovika tér 2. 2. emelet 250. iroda) ügyfélfogadási időben

Benyújtandó dokumentumok:

-        a hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap (letölthető a http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok linkről),

-        a pályázat elbírálásához szükséges dokumentumok, igazolások a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívásában foglalt szabályok szerint.

A pályázatot egy eredeti példányban kell benyújtani.


A pályázat elbírálásának rendje

A kiemelt tanulmányi ösztöndíjra benyújtott pályázatokat a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pontrendszere szerint kell rangsorolni. (ld. http://uni-nke.hu/uploads/media_items/koztarsasagi-osztondij-palyazati-kiiras-2016.original.pdf)

A formai hibás pályázatok érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerülnek.


Az eredmények közzétételének időpontja: 2017. május 5.


Budapest, 2017. április 12.

                                                                                            Dr. Koller Boglárka

                                                                                                        dékán

  • Pályázati adatlap - kiemelt tanulmányi ösztöndíj - 2016/17. tavasz
  • Fájl letöltése
  • Rangsor - Kiemelt tanulmányi ösztöndíj 2016/2017. tanév tavaszi félév
  • Fájl letöltése

                                                PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
                                  RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ
                                                  2016/2017 II. FÉLÉV

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzata pótpályázatot hirdet rendszeres szociális ösztöndíj elnyerésére a HTJSZ 2017. március 29-ei várható módosítása miatt.

Pályázók köre

Az ösztöndíjra minden aktív, nappali tagozatos, közszolgálati ösztöndíjas hallgató benyújthatja pályázatát, akinek az egy főre eső havi nettó jövedelme nem haladja meg a 65 000 Ft-ot.

Azoknak a hallgatóknak, akik már korábban már benyújtották pályázatukat, nem kell még egyszer megtenniük.

A pályázat benyújtása

A pályázatokat a Diákjóléti Bizottsághoz (1083 Budapest, Orczy út 1, Orczy Úti Kollégium F13-as HÖK iroda) kell benyújtani.

A pályázat leadható: 2017. március 28-án 17:00-19:00 között

Leadandó dokumentumok

-          Pályázati adatlap (http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok)

-          A pályázó lakhatási- és szociális körülményeinek, valamint jövedelmi helyzetének igazolására (jelen pályázati adatlap II.-III.-IV. pontjai) a szükséges igazolások listája által meghatározott dokumentumok, melyek 3 HÓNAPNÁL NEM RÉGEBBIEK. (HTJSZ 5. számú melléklet 2. számú melléklete).

A Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat 18. § (2)-re hivatkozva a Diákjóléti Bizottság úgy rendelkezik, hogy azon hallgatók is kötelesek minden igazolást benyújtani papír alapon, akik korábban a kollégiumi felvételik (augusztusi és januári), vagy az őszi rendszeres szociális ösztöndíj pályázat során ezt már megtették.

HTJSZ 16 § (6) és (7)

A hallgatóval szemben – az Egyetem Hallgatóinak Fegyelmi és Kártérítési Szabályzata szerint – fegyelmi eljárás indul, amennyiben pályázatában valótlan adatokat, tényeket közöl.

A hallgató pályázatában közölt adatokat a pályázat elbírálására jogosult szerv vagy személy vagy az általa meghatalmazott személy ellenőrizheti, akár a pályázó lakóhelyén, akár egyéb dokumentumok bekérésével. A pályázó hallgató pályázatának benyújtásával vállalja, hogy ezen kötelezettségének eleget tesz.

A pályázat elbírálásának rendje és feltételei

A rendszeres szociális ösztöndíj pályázatait a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatban meghatározott pontrendszer szerint kell elbírálni.

A Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat a pontrendszert tartalmazó melléklettel (5/3. számú melléklet) együtt megtalálható a kar hivatalos honlapján (www.netk.uni-nke.hu)

Hiánypótlásra az idő szűkössége miatt nincs lehetőség, a pályázatokat kizárólag 2017. március 28-án tudjátok leadni.

A pályázó által alá nem írt adatlappal benyújtott, a határidőn túl beadott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül.

Végleges eredmények közzététele: 2017. április 3.


Forduljatok bizalommal hozzánk és felmerülő kérdéseiteket az e-mail címre küldjétek el.



                                                                                                                               Diákjóléti Bizottság

                                                                                                                                Hallgatói Önkormányzat

                                                                                                                 Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar

                                                                                                                          Nemzeti Közszolgálati Egyetem


 

                                                PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
                                  RENDSZERES SZOCIÁLIS ÖSZTÖNDÍJ
                                                  2016/2017 II. FÉLÉV

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzata pályázatot hirdet rendszeres szociális ösztöndíj elnyerésére.

Pályázók köre

Az ösztöndíjra minden aktív, nappali tagozatos, közszolgálati ösztöndíjas hallgató benyújthatja pályázatát.

A pályázat benyújtása

A pályázatokat a Diákjóléti Bizottsághoz (1083 Budapest, Orczy út 1, Orczy Úti Kollégium F13-as HÖK iroda) kell benyújtani.

A pályázat leadható: 2017. március 8-9-én 17:00-19:00 között és 2017. március 10-én 9:00-11:00

Leadandó dokumentumok

-          Pályázati adatlap

-          A pályázó lakhatási- és szociális körülményeinek, valamint jövedelmi helyzetének igazolására (jelen pályázati adatlap II.-III.-IV. pontjai) a szükséges igazolások listája által meghatározott dokumentumok, melyek 3 HÓNAPNÁL NEM RÉGEBBIEK. (HTJSZ 5. számú melléklet 2. számú melléklete).

A Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat 18. § (2)-re hivatkozva a Diákjóléti Bizottság úgy rendelkezik, hogy azon hallgatók is kötelesek minden igazolást benyújtani papír alapon, akik korábban a kollégiumi felvételik (augusztusi és januári), vagy az őszi rendszeres szociális ösztöndíj pályázat során ezt már megtették.

HTJSZ 16 § (6) és (7)

A hallgatóval szemben – az Egyetem Hallgatóinak Fegyelmi és Kártérítési Szabályzata szerint – fegyelmi eljárás indul, amennyiben pályázatában valótlan adatokat, tényeket közöl.

A hallgató pályázatában közölt adatokat a pályázat elbírálására jogosult szerv vagy személy vagy az általa meghatalmazott személy ellenőrizheti, akár a pályázó lakóhelyén, akár egyéb dokumentumok bekérésével. A pályázó hallgató pályázatának benyújtásával vállalja, hogy ezen kötelezettségének eleget tesz.

A pályázat elbírálásának rendje és feltételei

A rendszeres szociális ösztöndíj pályázatait a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatban meghatározott pontrendszer szerint kell elbírálni.

A Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat a pontrendszert tartalmazó melléklettel (5/3. számú melléklet) együtt megtalálható a kar hivatalos honlapján (www.netk.uni-nke.hu)

Fellebbezésre és hiánypótlásra az előzetes eredményhirdetést (2017. március 14.) követő 3. munkanapig van lehetőség a Diákjóléti Bizottságnál.

A pályázó által alá nem írt adatlappal benyújtott, a határidőn túl beadott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül.

Végleges eredmények közzététele: 2017. március 20.


Forduljatok bizalommal hozzánk és felmerülő kérdéseiteket az e-mail címre küldjétek el.


                                                                                                                                     Diákjóléti Bizottság

                                                                                                                                Hallgatói Önkormányzat

                                                                                                                 Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar

                                                                                                                          Nemzeti Közszolgálati Egyetem





                                               PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

                            KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSÁRA


2016/17. tavaszi félév

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja a Hallgatói Juttatási és Térítési Szabályzat 23. §-ban foglaltak szerint pályázatot hirdet külföldi részképzés támogatására vonatkozó pályázat elnyerésére a 2016/2017. tanév tavaszi félévére.


A pályázat keretösszege

A külföldi részképzés támogatására vonatkozó ösztöndíj rendelkezésre álló féléves keretösszege a 2016/2017. tanév őszi félévben: 128.044 Ft.


A pályázat benyújtásának feltételei

Külföldi részképzés támogatására pályázhatnak azon hallgatók, akik nyílt - azaz minden hallgató számára szabad jelentkezést biztosító – ösztöndíjjal, legalább 3 hónap időtartamra külföldre utazhatnak. Ilyen pályázat az ERASMUS, CEEPUS, CEMS, illetve minden egyéb lehetőség, amely valamennyi hallgató számára elérhető.


A pályázat benyújtása

A pályázati időszak: 2017. január 13. – 2016. január 24.

A pályázatok benyújtásának helye: NETK Dékáni Hivatal, Oktatásszervezési Csoport (1089 Budapest, Ludovika tér 2. 2. emelet 253. iroda).


Benyújtandó dokumentumok:

-        a hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap (letölthető a http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok linkről, vagy a HTJSZ 5/6. számú mellékletéből),


A pályázatot egy eredeti példányban kell benyújtani.


A pályázat elbírálásának rendje

A Diákjóléti Bizottság a támogatás odaítélésére a pályázati határidőt követő 10 napon belül tesz indokolt döntési javaslatot

A támogatások odaítélése elsősorban szociális alapon történik, a pályázónak a jövedelmi helyzetét a szociális támogatásokhoz hasonló módon kell igazolnia.

Előnyben részesíthetők azok a pályázatok, amikor a külföldi tanulmány folytatása mellett a hallgató az aktív félévet teljesíti.

A támogatások összegének megállapításánál figyelembe kell venni a hallgató részére juttatott ösztöndíj mértékét


A formai hibás pályázatok érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerülnek.


Az eredmények közzétételének időpontja: 2017. február 6.


Budapest, 2017. január 13.




                                                                                            Dr. Koller Boglárka

                                                                                                        dékán

                                               PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

                                      PUBLICO BONO ÖSZTÖNDÍJRA

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzata ösztöndíjat hirdet Publico Bono elnyerésére.

A pályázók köre

 
  Publico Bono ösztöndíjat olyan tisztjelölt, illetve az Egyetem nem kettős jogállású közszolgálati ösztöndíjas hallgatója kaphat, aki a Hallgatói Önkormányzat Alapszabályban meghatározottak szerinti tisztséget nem visel, illetve nem választmányi tag, és hozzájárult a hallgatói közösségi élet szervezéséhez a


-          diákszervezeti tevékenységével,

-          a kari HÖK bizottsági tagjaként végzett munkájával

-       az Egyetem oktatási és tudományos tevékenységéhez kapcsolódó rendezvényeinek lebonyolításában való részvételével.

Az ösztöndíjban a teljes idejű alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben részt vevő hallgató részesülhet.

Nem pályázhatnak azok a hallgatók, akik a pályázatukban szereplő tevékenységért más jogcímen már díjazásban illetve jutalmazásban részesültek vagy részesülnek az adott tanulmányi félévben.

A pályázat benyújtása

A pályázatokat a Diákjóléti Bizottsághoz (1083 Budapest, Orczy út 1, Orczy Úti Kollégium F13-as HÖK iroda) kell benyújtani.

A pályázat leadható: 2017. január 16. – 2017. január 18. 17:00-19:00 óráig.

Leadandó dokumentumok:

-          A hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap 

-          A pályázatot egy példányban kell benyújtani.

A pályázat elbírálásának rendje és feltételei:

Hiánypótlásra és fellebbezésre nincs lehetőség.

A pályázó által alá nem írt adatlappal benyújtott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül!

Az eredmények közzétételének határideje: 2017. február 6.


NKE - NETK – Hallgatói Önkormányzat 

      Application form for the Kosovo Specialist Chambers and Specialist

                                            Prosecutor’s Office

                                                INTERNSHIP

INSTRUCTIONS:


Internship applicants, supported by their National Authorities, should send their application forms to the respective National Authorities. National Authorities nominating candidates are kindly requested to send the applications to the following email: .


Internship applicants applying directly are kindly requested to send their application forms to the following email: .

                                               PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

                                                 SZAKKOLLÉGIUMI

                                                    ÖSZTÖNDÍJRA

                                                                       2016/17. őszi félév

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja a Hallgatói Juttatási és Térítési Szabályzat 29/A. §-ban foglaltak szerint pályázatot hirdet szakkollégiumi ösztöndíj elnyerésére a 2016/2017. tanév őszi félévére.


A pályázat keretösszege

A tudományos diákköri ösztöndíj rendelkezésre álló féléves keretösszege a 2016/2017. tanév őszi félévben: 320.110 Ft.


A pályázat benyújtásának feltételei

Szakkollégiumi ösztöndíjban az Egyetem azon hallgatója részesülhet, aki a Kollégiumi Szabályzat mellékletében meghatározott egyetemi szakkollégium tagja (továbbiakban: szakkollégista). Az ösztöndíj odaítélésének feltétele, hogy a szakkollégista a szakkollégium keretei között aktív tudományos és tanulmányi szervező munkát végezzen, továbbá a szakkollégium vezetője a szakkollégistát az ösztöndíj elnyerésére javasolja, és a pályázatában foglaltakat aláírásával igazolja.


A pályázat benyújtása

A pályázati időszak: 2016. november 25. – 2016. december 9.

A pályázatok benyújtásának helye: NETK Dékáni Hivatal, Oktatásszervezési Csoport (1089 Budapest, Ludovika tér 2. 2. emelet 253. iroda).


Benyújtandó dokumentumok:

-        a hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap

A pályázatot egy eredeti példányban kell benyújtani.


A pályázat elbírálásának rendje

A dékán és a szakkollégiumok vezetőiből álló döntéshozó testület bírálja el legkésőbb a pályázat benyújtási határidejének lejártát követő két héten belül.

A pályázat szempontjából az adott karhoz az a szakkollégium tartozik, ahol aktív hallgatói jogviszonyban álló, szakkollégiumi ösztöndíjra pályázó szakkollégistája található.

A döntéshozó testület az ösztöndíjakat a rendelkezésre álló keret erejéig, a pályázók által elért pontszámokkal arányosan osztja ki. A szakkollégiumi ösztöndíj elbírálásához kapcsolódó szempontrendszert a Hallgatói Térítési Juttatási Szabályzat 5/18. számú melléklete tartalmazza.


A formai hibás pályázatok érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerülnek.


Az eredmények közzétételének időpontja: 2016. december 19.


Budapest, 2016. november 21.




                                                                                            Dr. Koller Boglárka s.k.

                                                                                                        dékán

                                             PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

                                         TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI

                                                  ÖSZTÖNDÍJRA

                                                                    2016/17. őszi félév

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja a Hallgatói Juttatási és Térítési Szabályzat 29/B. §-ban foglaltak szerint pályázatot hirdet tudományos diákköri ösztöndíj elnyerésére a 2016/2017. tanév őszi félévére.


A pályázat keretösszege

A tudományos diákköri ösztöndíj rendelkezésre álló féléves keretösszege a 2016/2017. tanév őszi félévben: 64.022 Ft.


A pályázat benyújtásának feltételei

Tudományos diákköri ösztöndíjban az Egyetem azon hallgatója részesülhet, akinek aktív tudományos diákköri munkáját a Tudományos Diákköri (a továbbiakban: TDK) titkárok javaslata alapján a kari TDK vezető oktatója és a kari tudományos diákkörökért felelős dékánhelyettes elismeri.

Tudományos diákköri ösztöndíjban részesülhet minden olyan hallgató, aki az alábbi feltételeknek megfelel:

a)      valamely kari TDK regisztrált, aktív tagja,

b)      Kari Tudományos Diákköri Tanács (jelen szakasz alkalmazásában a továbbiakban: KTDT) ügyrendjében meghatározott kötelezettségeinek eleget tett.


A pályázat benyújtása

A pályázati időszak: 2016. november 25. – 2016. december 9.

A pályázatok benyújtásának helye: NETK Dékáni Hivatal, Oktatásszervezési Csoport (1089 Budapest, Ludovika tér 2. 2. emelet 253. iroda).


Benyújtandó dokumentumok:

-        a hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap

A pályázatot egy eredeti példányban kell benyújtani.


A pályázat elbírálásának rendje

A pályázatok elbírálása a KTDT hatásköre. A pályázatok elfogadásához a KTDT tagok minősített többségének szavazata szükséges. A pályázatok elbírálására összehívott KTDT ülésre a kari HÖK gazdasági és szociális ügyekért felelős alelnökét meg kell hívni, aki szavazati joggal vesz részt a pályázatok elbírálásában.


A formai hibás pályázatok érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerülnek.


Az eredmények közzétételének időpontja: 2016. december 19.


Budapest, 2016. november 18.


                                                                                            Dr. Koller Boglárka s.k.

                                                                                                        dékán

                                             PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a nemzetközi tanulmányok mesterképzési szakon önköltséges képzésben résztvevők tanulmányainak támogatására

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora a társadalomtudományi képzési területen, a nemzetközi tanulmányok mesterképzési szakon önköltséges képzésben résztvevő, tanulmányaikat a 2016/2017. tanévben megkezdő (2016. évi pótfelvételi felsőoktatási felvételi eljárásban felvett) hallgatók tanulmányainak támogatására pályázati felhívást tesz közzé.

A pályázat tárgya az Egyetem nemzetközi tanulmányok mesterképzési szak önköltséges képzésben résztvevő, tanulmányaikat a 2016/2017. tanévben megkezdő hallgatói számára támogatás a 2016/17-es és a 2017/18-as tanév első és második tanulmányi félévére.

Az elnyerhető támogatás mértéke nettó 100.000 Ft/tanulmányi félév. A támogatás utólagos: sikeres pályázat esetén a pályázó által befizetett önköltség összegéből kerül visszatérítésre a pályázó részére a pályázaton elnyert támogatás összege (egy összegben).

A pályázat benyújtásának feltétele és módja: a pályázó az Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar nemzetközi tanulmányok mesterképzési szak önköltséges képzésén az adott tanulmányi félévre beiratkozott, bejelentkezett hallgatója legyen. Azon tanulmányi félév tekintetében, melyben a hallgatói jogviszony szünetelt, nem nyújtható be pályázat.

Pályázni a hiánytalanul kitöltött pályázati lappal lehet, legkésőbb a pályázat kiírását követő 15 napon belül. (1. számú melléklet).

A határidőn túl benyújtott pályázat elutasításra kerül. A hiányosan benyújtott pályázat esetén hiánypótlásnak helye nincs.

Az Egyetem a pályázati rendszerben részt venni kívánó hallgatókkal a pályázat időtartamára a felek jogait és kötelezettségeit rögzítő megállapodást köt. (2. számú melléklet)

A pályázónak minden tanulmányi félévre vonatkozóan külön igazoló lapot kell benyújtania. (3. számú melléklet)

Az igazoló lapot a tárgy tanulmányi félévet követő tanulmányi félév megkezdését, illetve a 2017/2018. tanév második tanulmányi félévére vonatkozóan az oklevél kiadását követő 15 napon belül lehet benyújtani.

A 2017/2018. tanév második tanulmányi félévére vonatkozóan akkor nyújtható be érvényesen igazoló lap, ha a pályázó a záróvizsgát a 2017/2018. tanév második tanulmányi félévének szorgalmi időszakát követő első záróvizsga időszakban teljes egészében sikeresen teljesíti, és egyben teljesíti az oklevél kiadásához előírt valamennyi feltételt úgy, hogy a sikeres záróvizsga napjától számított harminc napon belül az oklevél kiállítható legyen.

Az igazoló lapot zárt borítékban, „Nemzetközi tanulmányok mesterképzési szak önköltség-támogatás” megjelöléssel, két nyomtatott példányban kell benyújtani a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánjához a Kar Dékáni Hivatalában (1083 Budapest, Ludovika tér 2.).


A támogatás elnyerésének feltételei:

a) a pályázó a pályázat tárgyát képező tanulmányi félévben legalább 3,51-es (súlyozott, halmozott súlyozott vagy egyszerű számtani) tanulmányi átlaggal rendelkezzen, amely a Netpun Tanulmányi rendszerben kerül ellenőrzésre a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tanulmányi Osztálya által, továbbá

b) a pályázó eleget tesz az egyetemi Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban foglalt tanulmányi és vizsga kötelezettségeinek, és az ajánlott tanterv szerinti haladási ütemben teljesíti az egyes tanulmányi félévekre előírt kreditek legalább 90 %-át, amely a Netpun Tanulmányi rendszerben kerül ellenőrzésre a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tanulmányi Osztálya által.

A támogatásra való jogosultság elbírálásának módja:

A támogatásra javasolt pályázatokat a NETK dékánja terjeszti összesítve a gazdasági főigazgató egyetértésével az Egyetem rektora elé, aki dönt a pályázatokról, és intézkedik a támogatások folyósítására.

Az elbírálás határideje: a benyújtást követően 30 napon belül.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást a NETK Tanulmányi Osztálya (, +36 1 432 9059) nyújt.

Budapest, 2016.11.07.

                             Az Ars Boni országos cikkíró pályázatot hirdet

A Seigler Ügyvédi Iroda/Weil, Gotshal & Manges, az Új Jogtár és az Ars Boni Cikkíró Pályázatot hirdet. Pályázni lehet minden olyan jogi témájú, legfeljebb 15 000 karakter hosszúságú írással, amelyben a szakmai tartalom és az  olvasmányos stílus találkozik. A téma szabadon választható.

Díjak:

I. helyezett: 125 000 Ft
II. helyezett: 75 000 Ft
III. helyzett: 50 000 Ft

A legjobb pénzügyi jogról szóló írás a Közép-európai Brókerképző Alapítvány, a legjobb szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos írás pedig a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 50 000 Ft-os különdíját kapja. A legjobb angol nyelvű írás az Anglofón Stúdió 30 000 Ft-os különdíjában részesül. Az első 10 helyezett további értékes tárgynyereményekben részesül.

A pályaműveket Somssich Réka, Karsai Krisztina, Fábián Adrián és Fézer Tamás bírálja el. Beküldési határidő: 2016. november 21.

A Pályázat főtámogatója a Siegler Ügyvédi Iroda/Weil, Gotshal & Manges és az Új Jogtár. Különdíj szponzoraink a Közép-európai Brókerképző Alapítvány és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. További támogatóink: a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda, a Mathias Corvinus Collegium, a Pauker Nyomda, a CMS Cameron McKenna és az Anglofón Stúdió. Szakmai szervezőpartnere a Stádium Intézet Alapítvány.

Részletek: arsboni.hu/palyazat2016

                                             PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

                                 KIEMELT TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA

                                                 2016/17. őszi félév

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja a Hallgatói Juttatási és Térítési Szabályzat 10. § (3) bekezdésében foglaltak szerint pályázatot hirdet kiemelt tanulmányi ösztöndíj elnyerésére a 2016/2017. tanév őszi félévére.


A pályázat keretösszege

A kiemelt ösztöndíj rendelkezésre álló féléves keretösszege a 2016/2017. tanév őszi félévben: 320.110 Ft.


Az ösztöndíj összege és folyósítása

A kiemelt tanulmányi ösztöndíj összege legfeljebb 40 százalékkel haladhatja meg az adott félévben az érintett homogén hallgatói csoportban megállapított legmagasabb tanulmányi ösztöndíj mértékét.

A pályázat keretösszegének figyelembevételével a 2016/2017. tanév őszi félévében 2 (kettő) pályázat kerül támogatásra.

A kiemelt tanulmányi ösztöndíj folyósítása egy félévre szól, és a tanulmányi ösztöndíjjal együtt történik.


A pályázat benyújtásának feltételei

Kiemelt tanulmányi ösztöndíjra az a nem kettős jogállású közszolgálati ösztöndíjas hallgató pályázhat, illetve az a nem kettős jogállású, rendészeti képzésben részt vevő közszolgálati ösztöndíjas hallgató adhat be kérelmet, aki

a)      teljes idejű alapképzésben (BA, BSc) vagy mesterképzésben (MA, MSc) vesz részt;

b)      tanulmányai során legalább két félévre bejelentkezett;

c)      az utolsó két aktív féléve során legalább 55 kreditpontot megszerzett, és a képzésben eltöltött félévei alapján, az ajánlott mintatanterv szerinti félévének megfelelően nincs elmaradt kötelező és kötelezően választható tantárgya;

d)      az intézményben folytatott tanulmányai során az előző két aktív félévben kiemelkedő, a két félév átlagában legalább 4,31 és tanulmányi félévenként legalább 4,00 tanulmányi átlageredményt ért el (egyszerű tanulmányi átlagként számolva);

e)      kimagasló szakmai és közösségi munkát végez; továbbá

f)       ellene nincs folyamatban lévő fegyelmi eljárás, vagy érvényes fegyelmi büntetés.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesülő hallgató egyidejűleg nem részesülhet kiemelt tanulmányi ösztöndíjban is.


A pályázat benyújtása

A pályázati időszak: 2016. október 12. – 2016. október 26.

A pályázatok benyújtásának helye: NETK Tanulmányi Osztály (1089 Budapest, Ludovika tér 2. 2. emelet 250. iroda) ügyfélfogadási időben

Benyújtandó dokumentumok:

-        a hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap (letölthető a http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok linkről),

-        a pályázat elbírálásához szükséges dokumentumok, igazolások a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívásában foglalt szabályok szerint.

A pályázatot egy eredeti példányban kell benyújtani.


A pályázat elbírálásának rendje

A kiemelt tanulmányi ösztöndíjra benyújtott pályázatokat a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pontrendszere szerint kell rangsorolni. (ld. http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok)

A formai hibás pályázatok érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerülnek.


Az eredmények közzétételének időpontja: 2016. november 2.


Budapest, 2016. október 11.




                                                                                            Dr. Koller Boglárka

                                                                                                     dékán s.k.

                                           Pályázati felhívás
                       Rendszeres szociális ösztöndíj és alaptámogatás

                                        2016/17. tanév I. félév

1.      A pályázók köre

Az ösztöndíjra minden aktív jogviszonnyal rendelkező, nappali tagozatos, közszolgálati ösztöndíjas hallgató pályázhat.


2.      A pályázat benyújtása

A pályázatokat a Diákjóléti Bizottsághoz kell benyújtani.(Orczy úti Kollégium F13 HÖK iroda)

A pályázat leadható:

2016.09.29. (csütörtök) 10:00-11:00

2016.10.03. (hétfő) 10:00-11:00

2016.10.07 (péntek) 9:00-10:00

2016.10.12. (szerda) 13:00-14:00

2016.10.14. (péntek) 11:00-12:00

3.      Beadandó dokumentumok:

Pályázati adatlap (letölthető a http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok oldalról)

A pályázó lakhatási- és szociális körülményeinek, valamint jövedelmi helyzetének igazolására (jelen pályázati adatlap II.-III.-IV. pontjai) a szükséges igazolások listája által meghatározott dokumentumok. (HTJSZ 5. számú melléklet 2. számú melléklete) Azon hallgatónak, aki ebben a félévben kollégiumi férőhelyre pályázott és igazolásait hiánytalanul megküldte, csak abban az esetben szükséges igazolást benyújtania, amennyiben szociális helyzetében változás következett be (különös tekintettel a hallgatói jogviszony igazolásokra, jövedelemre).


4.      A pályázat elbírálásának rendje és feltételei

A Rendszeres szociális ösztöndíj pályázatait a meghatározott pontrendszer szerint kell elbírálni, ami a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzattal együtt megtalálható a kar hivatalos honlapján (www.netk.uni-nke.hu)


Fellebbezésre és hiánypótlásra az előzetes eredményhirdetést követő 3. munkanapig van lehetőség a Diákjóléti Bizottságnál.


 A pályázó által alá nem írt adatlappal benyújtott, a határidőn túl beadott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül.


                                               F E L H Í V Á S

                                                                                  demonstrátori pályázatra

                A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara az alább felsorolt szervezeti    

                                                 egységeiben pályázatot hirdet demonstrátori feladatok ellátására.


Demonstrátori pályázatot hirdet:

  • A Nemzetközi Jogi Tanszék egy fő részére;
  • A Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék  egy fő részére;
  • A Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék egy fő részére;
  • Az Európai Köz- és Magánjogi Tanszék egy fő részére;
  • Az Európa-tanulmányok Tanszék egy fő részére;
  • A Nemzetközi Gazdasági és Közpolitikai Tanszék egy fő részére;
  • A Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központ egy fő részére.

A demonstrátorok fő feladatai:

  • kapcsolattartás a tanszék és a tancsoportok, hallgatók között;
  • a tanszék adminisztrációs munkájának támogatása;
  • a tanszék rendezvényeinek előkészítésében való részvétel;
  • a tanszéken folyó oktatási, nevelési és tudományos munka támogatása, illetve az oktatás- és tudományszervezési tevékenység segítése;
  • részvétel a tanszéki értekezleten, módszertani és más rendezvényeken.

Pályázatot nyújthat be az a hallgató, aki:

  • jelen tanévben teljes idejű képzésben vesz részt az egyetemen;
  • jelen tanévben alapképzés III., kivételes esetben II. évfolyamára, vagy mesterképzésre jár;
  • kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkezik;
  • akinek tanulmányai során minden félévben az ösztöndíj átlageredménye minimum 3,5;
  • a választott szakterület tantárgyából jó (4), vagy jeles (5) eredményt ért el;
  • magatartása, közösségi munkája példás.

A jelentkezéshez szükséges pályázat letölthető:  http://netk.uni-nke.hu/uploads/media_items/34-sz-rektori-utasitas-1-melleklete-1-original.original.doc

A pályázatot a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Dékáni Hivatalába kell benyújtani 2016.09.30-án 14:00 óráig a 253. irodában Volenszky Hajnalkánál.

A pályázatokat a kiíró szervezeti egység rangsorolja és ajánlással ellátva küldi meg a döntéshozó dékán részére.

A demonstrátori megbízás 2016.10.01-től 2017.07.01-ig terjedő időtartamra szól, mely nem hosszabbítható, azonban újabb eredményes pályázat elnyerésével megismételhető.

Döntés a pályázati határidő lejártát követő 5 napon belül születik, melyről a pályázókat a kiíró Kar írásban tájékoztatja.


Budapest, 2016. szeptember 21.


Dr. Koller Boglárka

dékán

                           Az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és

                                      Közművelődési Igazgatósága

                                      gyakornoki programot hirdet 

                    a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára.


A gyakornoki program kötelező és fakultatív képzésből és munkavégzésből áll, melynek során a hallgatók betekintést nyernek az Országgyűlés és a Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság mindennapos tevékenységébe, szakmai munkájukkal érdemben hozzájárulnak az Igazgatóság és szervezeti egységei feladatainak ellátásához. A követelményeket megfelelően teljesítők részére az Igazgatóság a gyakorlati idő teljesítéséről szóló igazolást és referencia levelet állít ki.


Jelentkezés feltételei:

-          aktív hallgatói jogviszony

-          heti 8 órás gyakorlati idő vállalása 3 hónapon keresztül

-          felvételi eljáráson való részvétel

-          a helyhez méltó, konszolidált megjelenés


Elvárt kompetenciák:

-          motiváltság, precizitás

-          nyitott gondolkodás, magas fokú empátia

-          MS Office alkalmazások kimagasló ismerete

-          önálló munkavégzésre való képesség

-          jó kommunikációs készség


Gyakorlat és felvételi időpontja:

A gyakorlat időpontja 2016. szeptember 12. és december 2. (egy hét őszi szünettel december 10.) között, összesen 96 óra. A gyakorlat elszámolható kötelező gyakorlatként. A felvételi időpontja 2016. szeptember 5. és 9. között.


Díjazás egységesen:

Bruttó 25.000 Ft/hónap


Gyakorlatvégzés helye:

Országgyűlés Hivatala, V. kerület 


Jelentkezés módja:

A jelentkezési anyagot 2016. augusztus 10-ig kell eljuttatni a kki_gyakornok@parlament.hu  email címre, az alábbi tartalommal:

-          Europass szerkezetű önéletrajz Word formátumban;

-          maximum 1 oldal, kézzel írt motivációs levél, amely tartalmazza az érdeklődési köröket;

-          hozzájáruló nyilatkozat, hogy jelentkezési anyagát a bírálatban résztvevők megismerhetik;

-          kitöltött gyakornoki adatlap.




Gyakornoki pozíciók:


Kutató asszisztens – Képviselői Információs Szolgálat


Gyakornoki létszám: 8 fő

Feladat: két témában heti rendszeres sajtófigyelés készítése az országgyűlési képviselők és bizottságok számára hétfői leadási határidővel

Elvárások:

-          minimum négy, eredményesen lezárt félév

-          általános társadalompolitikai tájékozottság

-          képesség az információkeresés- és szelektálás technikáinak elsajátítására és alkalmazására

Gyakorlati idő: pénteken és hétfőn, vagy hétfőn; összesen 8 óra


Szakreferens – Országgyűlési Könyvtár


Gyakornoki létszám: 4 fő

Feladat: részvétel a tájékoztató tevékenységben, a felhasználók segítése a szakirodalom keresésben, bibliográfiák összeállítása, kutatástámogatás, adott tudományterület állományának gondozása, friss szakirodalom beszerzési javaslatainak összegyűjtése

Elvárások:

-          közigazgatás-szervező alapszak vagy közigazgatási mesterszak

-          angol nyelvismeret

Gyakorlati idő: heti 8 óra rugalmas időbeosztásban


Múzeumpedagógiai csoportszervező – Országgyűlési Múzeum


Gyakornoki létszám: 1 fő

Feladat: részvétel a főosztály pedagógiai programjainak átfogó koordinációjában, szervezésében, előkészítésében és lebonyolításában

Elvárások:

-          közigazgatás-szervező alapszak vagy közigazgatási mesterszak

-          csapatjátékos szemlélet

-          előny hivatali szervezésben tapasztalatszerzés, kreatív feladatok megoldásokban való részvétel

Gyakorlati idő: heti 8 óra rugalmas időbeosztásban



Kommunikációs asszisztens - Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság


Gyakornoki létszám: 1 fő

Feladat: részvétel az igazgatóság kommunikációs munkájában; sajtóval való kapcsolattartás, online marketing szolgáltatásokban részvétel, kulturális programok népszerűsítése, vizuális kommunikáció.

Elvárások:

-          közigazgatás-szervező alapszak vagy közigazgatási mesterszak, valamint nemzetközi igazgatási alapszak vagy nemzetközi közszolgálati kapcsolatok mesterszak

-          angol nyelvismeret

-          megfelelő íráskészség

Gyakorlati idő: heti 8 óra rugalmas időbeosztásban.

                                           Pályázati felhívás

                                                        Szakkollégiumi ösztöndíj

                                                            2015/16. tanév II. félév

Szakkollégiumi ösztöndíjban az Egyetem azon hallgatója részesülhet, aki a Kollégiumi Szabályzat mellékletében meghatározott egyetemi szakkollégium tagja (továbbiakban: szakkollégista). Az ösztöndíj odaítélésének feltétele, hogy a szakkollégista a szakkollégium keretei között aktív tudományos és tanulmányi szervező munkát végezzen, továbbá a szakkollégium vezetője a szakkollégistát az ösztöndíj elnyerésére javasolja, és a pályázatában foglaltakat aláírásával igazolja.

2. A pályázat benyújtása

2.1. A pályázatokat a Dékáni Hivatalhoz (1083. Budapest, Ludovika tér 2. Ludovika főépület 253. iroda) kell benyújtani.

2.2. A pályázat leadható: 2016. június 1. (szerda) – június 8. (szerda): 9,00-15,00

2.3. A pályázat postai úton is leadható: 1083. Budapest, Ludovika tér 2.
Címzett: NKE NETK Dékáni Hivatal. A borítékon kérjük feltűntetni „Szakkollégiumi Ösztöndíj Pályázat”

2.4. Leadandó dokumentumok:

·         Pályázati adatlap (letölthető az alábbi linken)

·         A szemeszterben elért eredményeket igazoló dokumentumok (igazolások, különdíjak, egyéb dokumentumok)

3. A pályázat elbírálásának rendje és feltételei:

3.1. A szakkollégiumi ösztöndíj pályázatait a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatban (továbbiakban: HTJSZ) meghatározott pontrendszer szerint kell rangsorolni, mely szabályzat megtalálható az egyetem hivatalos honlapján (http://uni-nke.hu/egyetem/szabalyzatok_-dokumentumok/hallgatoi-kovetelmenyrendszer).

3.2. Jogorvoslat benyújtására az eredményhirdetést követő 3. munkanapig van lehetősége a pályázónak. A jogorvoslati kérelmet a Kar dékánjához címezve a Dékáni Hivatalban kell leadni.

3.3. A pályázó által alá nem írt adatlappal benyújtott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül!

3.4. Az eredmények közzététele: 2016.06.10.


Budapest, 2016.06.01.

                                                                                                          Dr. Koller Boglárka

                                                                                                                 NKE NETK

                                                                                         tudományos és nemzetközi dékánhelyettes

                                          PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

                              KIEMELT TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA

                                             2015/16. II. félév


A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja pályázatot hirdet kiemelt tanulmányi ösztöndíj elnyerésére a 2015/2016. tanév II. félévére.


1.      A pályázók köre

1.1.   Kiemelt tanulmányi ösztöndíjban tanulmányi és szakmai eredményeik magas színvonalának megtartása céljából az Egyetem azon hallgatói részesülhetnek, akik

  • kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, illetve
  • szakmai vagy közösségi területen kimagasló munkát végeztek.

1.2.   Kiemelt tanulmányi ösztöndíjra pályázhatnak Egyetemünk alap- vagy mesterképzésben részt vevő, közszolgálati ösztöndíjas hallgatói, akik

  • tanulmányaikat teljes idejű képzésben (a nappali képzés munkarendje szerint) folytatják,
  • jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek;
  • az utolsó két aktív féléve során legalább 55 kreditet megszereztek, s a képzésben eltöltött félévei alapján, az ajánlott mintatanterv szerinti félévének megfelelően nincs elmaradt kötelező és kötelezően választható tantárgya,
  • az intézményben folytatott tanulmányai során az előző két aktív félévben kiemelkedő, a két félév átlagában legalább 4,31 és tanulmányi félévenként legalább 4,00 tanulmányi átlageredményt ért el (egyszerű tanulmányi átlagként számolva),
  • kimagasló szakmai és közösségi munkát végez, továbbá
  • ellene nincs folyamatban lévő fegyelmi eljárás, vagy érvényes fegyelmi büntetés.

2.      A pályázat benyújtása

2.1.   A pályázatokat a Tanulmányi Bizottsághoz (Ludovika Főépület, Tanulmányi Osztály, 2. emelet 250.) kell benyújtani.

2.2.   A pályázat leadható: 2016. 03 16. – 2016. 03. 17.  10:00-16:00 óráig.

2.3.   Leadandó dokumentumok:

  • A hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap (letölthető (letölthető itt),
  • A pályázat elbírálásához szükséges dokumentumok, igazolások a köztársasági ösztöndíj felhívásában foglalt szabályok szerint.
  • A pályázatot egy példányban kell benyújtani.

3.      A pályázat elbírálásának rendje és feltételei:

3.1.   A kiemelt tanulmányi ösztöndíj pályázatait a köztársasági ösztöndíj pontrendszere szerint kell rangsorolni, ami a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzattal együtt megtalálható az egyetem hivatalos honlapján.

3.2.   Hiánypótlásra és fellebbezésre nincs lehetőség.

3.3.   A pályázó által alá nem írt adatlappal benyújtott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül.

3.4.   Az eredmények közzététele 2016.03.21.


Dr. Tálas Péter

dékán

                                             PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 

                            Rendszeres szociális ösztöndíj és alaptámogatás

                                             2015/16. tanév II. félév



1. A pályázók köre

Az ösztöndíjra minden aktív, nappali tagozatos, közszolgálati ösztöndíjas hallgató pályázhat, illetve aki a Hallgatói térítési és juttatási szabályzat V. fejezet 15.§ (4) bekezdése alapján jogosult.

2. A pályázat benyújtása

2.1. A pályázatokat a Diákjóléti Bizottsághoz (1089 Budapest, Orczy út 1. , Orczy úti Kollégium, NETK HÖK iroda F13) kell benyújtani.

2.2. A pályázat leadható: 2016. február 15. (hétfő) – február 18. (csütörtök):

Február 15. – 12:00-16:00

Február 16. – 9:00-12:00

Február 17. – 9:00-14:00

Február 18. – 9:00- 12:00

2.3. Leadandó dokumentumok:

   - Pályázati adatlap (letölthető a http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok  weboldalról)

   - A pályázó lakhatási- és szociális körülményeinek, valamint jövedelmi helyzetének igazolására (jelen pályázati adatlap II-III-IV. pontjai) a szükséges igazolások listája által meghatározott dokumentumok. (HTJSZ 5/2. számú melléklete) (letölthető a  http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok   weboldalról)

2.4. Azon hallgatónak, aki ebben a félévben (2015/16 tanév II. félév) kollégiumi férőhelyért, vagy külföldi részképzés támogatásáért pályázott, igazolásait pedig maradéktalanul megküldte, csak a pályázati adatlapot szükséges leadnia (kérjük a pályázaton feltüntetni, ha a dokumentumok korábban leadásra kerültek)!

3. A pályázat elbírálásának rendje és feltételei:

3.1. A Rendszeres szociális ösztöndíj és alaptámogatás pályázatait a meghatározott pontrendszer szerint kell elbírálni, ami a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzattal együtt megtalálható a  kar hivatalos honlapján (http://uni-nke.hu/uploads/media_items/hallgatoi-teritesi-es-juttatasi-szabalyzat_-hataly-2015_-xi_-7-tol-1.original.pdf  )

3.2. Fellebbezésre és hiánypótlásra az előzetes eredményhirdetést követő 3. munkanapig van lehetőség a Diákjóléti Bizottságnál.

3.3. A pályázó által alá nem írt adatlappal benyújtott, a határidőn túl beadott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül.

3.4. A végleges eredmények közzététele: 2016.02.24.



Diákjóléti Bizottság

Hallgatói Önkormányzat

                                  Budapest Ösztöndíj Program 2016.

Budapest Főváros Önkormányzata számára kiemelten fontos a versenyképes tudással rendelkező hallgatók képzésének és ezáltal a humán erőforrás fejlesztésének támogatása, ezért az előző évek sikerei után idén is meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Program pályázatát a fővárosi székhelyű felsőoktatási intézmények nappali tagozatos, 2016 szeptemberétől vagy 2017 februárjától utolsó tanulmányi évüket megkezdő hallgatói számára.

A hetedik alkalommal meghirdetésre kerülő Budapest Ösztöndíj Program keretében a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt 10 hónapon keresztül szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségek biztosítása által segítséget kapnak diplomamunkájuk elkészítéséhez.

A programban legfeljebb 20 fő egyetemista vagy főiskolás utolsó éves, osztatlan, alap- vagy mesterképzésben résztvevő nappali tagozatos hallgató vehet részt, aki többek között:

  • valamely fővárosi székhelyű felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll;
  • a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozatát a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott átfogó témaköröknek megfelelő tárgyból írja;
  • a diploma megszerzésének évében a 30. életévét még nem tölti be.

A programban részt vevő hallgatók részére bruttó havi 50.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre. 

A Budapest Ösztöndíj Program alapvető célja, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak gyakorlati folyamatait, s ezáltal hozzájáruljon a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kineveléséhez is. 

Jelentkezési határidő: 2016. április 15.

A Budapest Ösztöndíj Program szabályait és leírását tartalmazó rendelet, valamint a pályázati kiírás szövege és kapcsolódó mellékletei az alábbi linkekre kattintva olvashatóak:

                         Felhívás gyakornoki programban való részvételre

                     A Miniszterelnökséget vezető miniszter pályázatot hirdet a Miniszterelnökségen

                                            gyakornoki pozíciók betöltésére

A Miniszterelnökség (székhely: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.) legfeljebb 50 fő gyakornokot kíván foglalkoztatni - legfeljebb 6 hónap időtartamra szóló, szükség esetén meghosszabbítható - gyakornoki szerződés alapján.

Pályázati feltételek: 
 

  • magyar állampolgárság;
  • cselekvőképesség;
  • büntetlen előélet;
  • a pályázó a pályázat benyújtásának időpontjában nem töltötte még be a 30. életévét;
  • a pályázó a pályázat benyújtásának időpontjában felsőoktatási intézménnyel - alapképzés, vagy mesterképzés keretében - hallgatói jogviszonyban áll és várhatóan 1 éven belül - a Miniszterelnökség felelősségi területeihez kapcsolódó társadalomtudományi, agrártudományi, gazdaságtudományi, bölcsész, mérnöki és kommunikációs képzések valamelyikén - szakképzettséget szerez;
  • a pályázó legalább egy idegen nyelvből felsőfokú nyelvvizsgával kell, hogy rendelkezzen.


Jelentkezni írásban lehet az alábbi dokumentumok egyidejű benyújtásával: 
 

  • egyetemi/főiskolai tanulmányi leckekönyv vagy annak megfelelő hiteles dokumentum;
  • már megszerzett diploma fénymásolata, amennyiben a pályázó ilyennel rendelkezik;
  • nyelvvizsga-bizonyítványok fénymásolata;
  • fényképes szakmai önéletrajz;
  • hatósági erkölcsi bizonyítvány;
  • pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul;
  • motivációs levél, amely tartalmazza:
  • az elvégzett tanulmányokat;
  • az évfolyamdolgozat, szakdolgozat címét és értékelését, amennyiben volt ilyen;
  • a jövőre vonatkozó elképzelések ismertetését;
  • azt, hogy miért kíván a pályázó a Miniszterelnökségen gyakorlatot teljesíteni;
  • kérelmet arra vonatkozóan, hogy a Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott szervezeti egységek közül melyiknél szeretné a gyakorlati idejét eltölteni.



A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet arra, hogy a gyakornok a Miniszterelnökség minősített adatokat tartalmazó irataiba csak a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény szerint lefolytatott ellenőrzés alapján kiadott betekintési engedély alapján tekinthet be. Amennyiben a szakmai gyakorlat teljesítéséhez minősített adat megismerése szükséges, a pályázó nemzetbiztonsági ellenőrzése kötelező.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. január 15.

A szakmai gyakorlat legkorábban 2016. február 1. napján kezdhető meg.

A pályázatok benyújtásának módja:

A pályázatokat elektronikus úton, "Miniszterelnökség - gyakornoki program" tárgy megjelölésével, a következő e-mail címre lehet benyújtani:

                                        Pályázati felhívás

                              3rd Common Security and Defence Policy Olympiad


A Szlovák Köztársaság Védelmi Minisztériuma, az European Security and Defence College titkársága és a Milan Rastislav Stefanik tábornok Katonai Akadémia lesz a védnöke és szervezője a jövő évi „3rd CSDP Olympiad”-nak. Az esemény célja, hogy lehetőséget adjon a fiatal, európai közös biztonság- és védelempolitika iránt érdeklődő hallgatóknak elmélyíteni tudásukat, vagy megismerkedni a témakörrel egy e-learning program keretében. A program során az indulóknak több fordulóban kell előre megadott feladatokat teljesíteni.

1.      Pályázók köre:

  • A szervezők várják az olyan európai uniós állampolgárságú, civil és katonai hallgatók jelentkezését, akik érdeklődnek az európai közös biztonság- és védelempolitika iránt. Egyetemenként 4 fős delegációkat várnak, de a nevezés egyénileg szükséges. Ha szeretne indulni és regisztrálni, kérjük, jelezze a megadott e-mail címen.
  • A program teljesítéséhez elvárt a minimum középfokú nyelvtudás (B2)

2.      Jelentkezés

  • 2015. december 31-ig kell online regisztrálni ezen a linken.

3.      Program

  • „IDL”- Internet based – Distance Learning kurzus teljesítése, ami során a részvevők megismerhetik a ESDP/CSDP fejlődésének történetét, az európai biztonsági stratégiákat, az eu-s intézmények szerepét a CSDP és CFSP-n belül belül, és a Lisszaboni szerződést és annak hatásait az európai közös biztonság- és védelempolitikára.
  • Egy dolgozat elkészítése 3.500 szó terjedelemben.
  • Az esemény Szlovákiában megrendezett, záró ünnepségén 2016. október 4-7 között, több körös feladatok és tesztek teljesítése.  (A záró esemény során a szervezők szállást biztosítanak)

4.      Információ

                                            Pályázati felhívás

                                                        Szakkollégiumi ösztöndíj

                                                            2015/16. tanév I. félév

1.      A pályázók köre

Szakkollégiumi ösztöndíjban az Egyetem azon hallgatója részesülhet, aki a Kollégiumi Szabályzat mellékletében meghatározott egyetemi szakkollégium tagja (továbbiakban: szakkollégista). Az ösztöndíj odaítélésének feltétele, hogy a szakkollégista a szakkollégium keretei között aktív tudományos és tanulmányi szervező munkát végezzen, továbbá a szakkollégium vezetője a szakkollégistát az ösztöndíj elnyerésére javasolja, és a pályázatában foglaltakat aláírásával igazolja.

2.      A pályázat benyújtása


2.1.   A pályázatokat a Dékáni Hivatalhoz (1083. Budapest, Ludovika tér 2. Ludovika főépület 253. iroda) kell benyújtani.

2.2.   A pályázat leadható: 2015. december 7. (hétfő) – december 11. (szerda): 9,00-15,00

2.3.   A pályázat postai úton is leadható: 1083. Budapest, Ludovika tér 2.
Címzett: NKE NETK Dékáni Hivatal. A borítékon kérjük feltűntetni „Szakkollégiumi Ösztöndíj Pályázat”

2.4.   Leadandó dokumentumok:

-          Pályázati adatlap (letölthető az alábbi linken)

-          A szemeszterben elért eredményeket igazoló dokumentumok (igazolások, különdíjak, egyéb dokumentumok)

3.      A pályázat elbírálásának rendje és feltételei:


3.1.   A szakkollégiumi ösztöndíj pályázatait a meghatározott pontrendszer szerint kell rangsorolni, ami a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzattal együtt megtalálható az egyetem hivatalos honlapján (www.uni-nke.hu).

3.2.   Fellebbezésre az eredményhirdetést követő 3. munkanapig van lehetőség a tudományos és nemzetközi dékánhelyettesnél van lehetőség.

3.3.   A pályázó által alá nem írt adatlappal benyújtott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül!

3.4.   Az eredmények közzététele: 2015.12.16.


2015.12.04.

                                                                                                                                                 Dr. Koller Boglárka

                                                                                                                                                         NKE NETK

                                                                                                                                tudományos és nemzetközi dékánhelyettes



                                              Pályázati felhívás

                        Szakmai gyakorlaton való részvétel támogatása

                                           2015/16. tanév I. félév

1. A pályázók köre


Szakmai gyakorlati ösztöndíj a képzési és kimeneti követelményben meghatározott legfeljebb féléves összefüggő gyakorlaton részt vevő hallgatónak, pályázat alapján, legfeljebb egy tanulmányi félévre adható juttatás. Az ösztöndíjban az a hallgató részesülhet, aki a szakmai gyakorlatot a felsőoktatási intézmény székhelyétől, illetve telephelyétől eltérő helyen teljesíti, és e helyen nem részesül kollégiumi ellátásban, valamint a szakmai gyakorlat végzésének helye és a lakóhely közötti távolság mértéke legalább 5 km.

A juttatásban a nem rendészeti képzésben részt vevő, nem kettős jogállású közszolgálati ösztöndíjas teljes idejű alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben, felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgató részesülhet.

 

2. A pályázat benyújtása

 

A pályázatokat a NETK Diákjóléti Bizottságához kell benyújtani.

 

A pályázat leadható: (NETK-HÖK iroda, Orczy Úti Kollégium F13)
2015.11.26.(csütörtök) 12:00-14:00-ig,

vagy előzetesen egyeztetve:

 Kardos Botond

 Gazdálkodási- és szociális ügyekért felelős alelnöknél

 (tel: 20/ 336 9370, kardosbotond94@gmail.com)

 

Leadandó dokumentumok:

1.      Pályázati adatlap (HTJSZ 5/5. számú melléklet az EHJFR-hez)

2.      A pályázó állandó lakóhelye és a szakmai gyakorlat végzésének helye közötti távolság igazolása a MÁV Zrt. vonatközlekedés hiányában a Volánbusz Zrt. menetrendje szerint, a felajánlott útvonalak közül a legrövidebb útvonalhoz tartozó távolság alapul vételével

3.      A lakcímkártya másolata

4.      A fogadó intézmény befogadó nyilatkozatának VAGY a fogadó intézménnyel és a Pályázó között létrejött szerződésnek a másolata

5.      A Pályázó által készített 2-5 oldalas beszámoló a szakmai gyakorlatról

6.      A szakmai gyakorlat teljesítésének értékeléséről szóló dokumentum

7.      A rendszeres szociális ösztöndíj-pályázat pályázati adatlapja a hozzá tartozó mellékletekkel együtt, kivéve, ha a pályázó a tanév második félévére nyújtott be rendszeres szociális ösztöndíj iránti pályázatot (HTJSZ 5. számú mellékletének 1-2. számú mellékletei)
 

3. A pályázat elbírálása

 

A pályázat elbírálása a rendszeres szociális ösztöndíj elbírálási rendjének megfelelően történik. A DJB a támogatás odaítélésére a tanév december 5-éig tesz indokolt döntési javaslatot.

 

Diákjóléti Bizottság, NETK Hallgatói Önkormányzat

2015.11.20
 

Ismételten lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra!

Pályázati időszak: 2015. október 22. - 2015. november 17.

Pályázati feltételek:
•    a pályázat benyújtásakor be nem töltött 30. életév;
•    magyar állampolgárság;
•    felsőfokú iskolai végzettség* (BA/BSc, MA/MSc, illetve hagyományos 5 éves egyetemi vagy 3-4 éves főiskolai képzésben szerzett oklevél);
•    tárgyalóképes angol VAGY német VAGY francia nyelvtudás (államilag elismert, legalább B2 szintű komplex nyelvvizsga, vagy olyan nyelvvizsga, amely a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ honlapja szerint legalább B2-es szintre honosítható);
•    a pályázat benyújtásának időpontjában kormányzati szolgálati jogviszony nem áll fenn.

* Külföldön szerzett diploma esetén a pályázó vállalja, hogy 2016. február 15. napjáig honosítja azt a Magyar Ekvivalencia és Információs Központnál.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
•    angol nyelvből C1 vagy magasabb szintű komplex nyelvvizsga;
•    egyéb élő nyelvből B2 vagy magasabb szintű komplex nyelvvizsga.

A Program időtartama:
2016. március 1. – 2016. december 31.

Részletes tájékoztató ITT elérhető.

                                               Pályázati felhívás

                   "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban,

                               az Európai Unió a világban" címmel

Az Országgyűlés elnökének pályázati felhívása az egyetemek és a főiskolák hallgatói számára meghatározott témakörökben.

"Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" címmel meghirdetett pályázatra az egyetemek és a főiskolák hallgatói pályázhatnak az alábbi témakörökben:
1. Egy szabadon választott uniós politika jelenlegi helyzete és várható fejlődési irányai.
2. Magyarország vagy egy másik új EU-tagállam európai uniós tagságának tapasztalatai.
3. Az európai egységes piac jelentősége.
4. A gazdasági és monetáris unió helyzete. A pénzügyi és gazdasági válság uniós kezelése.
5. Az Európai Unió válasza az új globális kihívásokra (pl. migráció, klímaváltozás, energiabiztonság) .
6. Az uniós csatlakozás társadalmi vonatkozásai, különös tekintettel a Kárpátmedencei kisebbségi közösségek helyzetére.
7. Az őshonos nemzeti közösségek helyzetének védelme és előmozdításának lehetőségei az Európai Unióban (pl. polgári kezdeményezés).

A pályázatra a magyarországi felsőoktatási intézmények alap-, mester- vagy osztatlan képzésében részt vevő, valamint a Magyarországgal szomszédos államok magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézményeinek 30 évnél fiatalabb, nappali vagy levelező tagozatos, aktív státuszú hallgatói jelentkezhetnek.

A pályázat beküldésének határideje: 2016. február 15. (hétfő)

A pályázat díjazása:
I. helyezett 400 000 Ft
II. helyezett 300 000 Ft
III. helyezett 200 000 Ft
valamint két különdíj, egyenként 150 000 Ft

Pontos információk: részletes pályázati kiírás és függelék.

                                            Pályázati felhívás

                                  Kiemelt tanulmányi ösztöndíjra

                                             2015/16. I. félév

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánja pályázatot hirdet kiemelt tanulmányi ösztöndíj elnyerésére a 2015/2016. tanév I. félévére.

1. A pályázók köre

1.1. Kiemelt tanulmányi ösztöndíjban tanulmányi és szakmai eredményeik magas színvonalának megtartása céljából az Egyetem azon hallgatói részesülhetnek, akik

· kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, illetve

· szakmai vagy közösségi területen kimagasló munkát végeztek.

1.2. Kiemelt tanulmányi ösztöndíjra pályázhatnak Egyetemünk alap- vagy mesterképzésben résztvevő, közszolgálati ösztöndíjas hallgatói, akik

· tanulmányaikat teljes idejű képzésben (a nappali képzés munkarendje szerint) folytatják,

· jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek,

· az utolsó két aktív félév során legalább 55 kreditet megszereztek,

· a képzésben eltöltött féléveik alapján, az ajánlott mintatanterv szerinti félévének megfelelően nincs elmaradt kötelező és kötelezően választható tantárgyuk,

· az intézményben folytatott tanulmányaik során az előző két aktív félévben kiemelkedő, a két félév átlagában legalább 4,31 és tanulmányi félévenként legalább 4,00 tanulmányi átlageredményt ért el (egyszerű tanulmányi átlagként számolva),

· kimagasló szakmai és közösségi munkát végez, továbbá

· ellene nincs folyamatban lévő fegyelmi eljárás, vagy érvényes fegyelmi büntetés.

2. A pályázat benyújtása

2.1. A pályázatokat a Diákjóléti Bizottsághoz (1083. Budapest, Ludovika tér 2. II. emelet 250.) kell benyújtani.

2.2. A pályázat leadható: 2015. október 7. –2015. október 9. 9:00-13:00 óráig

2.3. Leadandó dokumentumok:

· A hallgató által aláírt és kitöltött pályázati űrlap (letölthető a  http://netk.uni-nke.hu/uploads/media_items/151001-palyazati-felh-melleklete-adatlap-1-original.original.xls linkről),

· A pályázat elbírálásához szükséges dokumentumok, igazolások a köztársasági ösztöndíj felhívásában foglalt szabályok szerint,

· A pályázatot egy példányban kell benyújtani.

3. A pályázat elbírálásának rendje és feltételei:

3.1. A kiemelt tanulmányi ösztöndíjpályázatait a köztársasági ösztöndíj pontrendszere szerint kell rangsorolni, ami a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzattal együtt megtalálható a karhivatalos honlapján (netk.uni-nke.hu) és a http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok linken.

3.2. Hiánypótlásra és fellebbezésre nincs lehetőség.

3.3. A pályázó által alá nem írt adatlappal benyújtott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül.

3.4. Az eredmények közzététele 2015. október 9.

A pályázati felhívás pdf formátumban letölthető ITT.

Pályázati adatlap letölthető ITT.
 

                                                                                                                               Dr. Tálas Péter

                                                                                                                                       dékán

                                                    Pályázati felhívás


                                         Rendszeres szociális ösztöndíj és alaptámogatás

                                                                 2015/16. tanév I. félév

 

1. A pályázók köre

Az ösztöndíjra minden aktív, nappali tagozatos, közszolgálati ösztöndíjas hallgató pályázhat.

2. A pályázat benyújtása
   

    2.1 A pályázatokat a NETK Diákjóléti Bizottsághoz kell benyújtani.
   

    2.2 A pályázat leadható (Tanulmányi Osztály, 250sz. iroda):
         2015. szeptember 18. (péntek)–szeptember 25. (péntek): 9:00 13:00
         2015. szeptember 28. (hétfő) – szeptember 30. (szerda): 9:00-13:00
   

    2.3 A pályázat postai úton is leadható:
         Címzett: NETK Diákjóléti Bizottság
         Cím: 1083 Budapest, Ludovika tér 2. II. emelet 250sz. iroda
   

    2.4 Leadandó dokumentumok:

          - Pályázati adatlap (letölthető a http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok weboldalról)
          - A pályázó lakhatási- és szociális körülményeinek, valamint jövedelmi helyzetének igazolására (jelen pályázati adatlap II-III-IV. pontjai) a szükséges igazolások listája által meghatározott dokumentumok. (HTJSZ 5/2. számú melléklete) (letölthető a http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok weboldalról)

    2.5 Azon hallgatónak, aki ebben a félévben kollégiumi férőhelyért pályázott, igazolásait pedig hiánytalanul megküldte, csak abban az esetben szükséges igazolást benyújtania, amennyiben szociális helyzetében változás következett be (különös tekintettel a hallgatói jogviszony igazolásokra, jövedelemre).

3. A pályázat elbírálásának rendje és feltételei
  

    3.1 A Rendszeres szociális ösztöndíj és alaptámogatás pályázatait a meghatározott pontrendszer szerint kell elbírálni, ami a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzattal együtt megtalálható a kar hivatalos honlapján (http://netk.uni-nke.hu/hallgatoknak/osztondijak_-palyazatok).
  

    3.2 Fellebbezésre és hiánypótlásra az előzetes eredményhirdetést követő 3. munkanapig van lehetőség a Diákjóléti Bizottságnál.
  

    3.3 A pályázó által alá nem írt adatlappal benyújtott, a határidőn túl beadott, illetve postára adott pályázat érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerül.
  

    3.4 A végleges eredmények közzététele: 2015.10.05.

 

A pályázati felhívás PDF formátumban letölthető ITT.

Pályázati adatlap

Nyilatkozat formanyomtatványa

Jövedelem alapján adható pontok

Pontrendszer

Szükséges igazolások listája

Válallkozói formanyomtatvány


                                                                            Diákjóléti Bizottság, NETK Hallgatói Önkormányzat


 

                                                 Pályázati felhívás

Japán kormányzati ösztöndíj a „MIRAI” ifjúsági csereprogramban való részvétel támogatására

A „MIRAI” rövid távú ifjúsági csereprogramot a japán kormány hirdette meg, melynek keretében 150 alap- és mesterszakos európai és közép-ázsiai diák vehet részt egy 8 napos japán tanulmányúton. Az angol nyelvű program célja a különböző nemzetek diákjai közötti kölcsönös megértés előmozdítása, az intellektuális párbeszéd ösztönzése és egy erős kapcsolati háló kialakítása a jövő japán, európai és közép-ázsiai vezetői között. Az ösztöndíj a programban való részvétel minden költségét magában foglalja.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről egy, biztonság és védelempolitika vagy nemzetközi kapcsolatok szakon tanuló hallgató vehet részt a programban.

A jelentkezéshez a következő dokumentumok elektronikus úton történő benyújtása szükséges:

- magyar nyelvű jelentkezés, amely tartalmazza a jelentkező nevét (évfolyam és szak megjelölését), előző félévi tanulmányi átlagának feltüntetését és nyilatkozatát arról, hogy a programban történő eredményes részvételhez szükséges angol nyelvtudással rendelkezik (esetleges nyelvvizsga feltüntetésével és a közös európai nyelvi referenciakeret (CEFR) szerinti szint megjelölésével)

- angol nyelven: „Personal Statement” Please write an essay (least 200 and less than 500 words) about your leadership philisophy and your future career plan. Describe how this programme would contribute to your career.

Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 30.

A jelentkezést a következő e-mail címre kell küldeni az e-mail tárgyában a „MIRAI ösztöndíj” megjelöléssel: NUPS.international@uni-nke.hu

A pályázati felhívás PDF formátumban itt tölthető le.